Connect with us

Ez a nap

Az energia világpiaci ára zuhan, így az árak akár a felükre is csökkenthetők lennének

demeterlmp
Megosztás

Az LMP-s Demeter Márta szerint miközben a Fidesz olcsó áramot és a megújuló energiaforrások használatának támogatását ígérte, csupán az oligarcháinak és strómanjainak zsebét tömte, és még biztonsági kockázatokat is okozott a paksi beruházással.

Szélerőművek létesítésére 2010 óta nem adtak ki engedélyt

Demeter Márta országgyűlési képviselő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a kormányzat kozmetikázott adatokat küldött az uniónak a megújuló energiaforrások használatáról. A kedvező számok ugyanis az ellenzéki politikus szerint csak úgy jöhettek ki, ha azokba még a lopott fával fűtést is beszámították.

Kifogásolta, hogy szélerőművek létesítésére 2010 óta nem adtak ki engedélyt, az otthonok 70 százaléka pedig elavult, ezért energiapazarló. Ugyancsak bírálta a rezsicsökkentést, mondván, az energia világpiaci ára zuhan, így az árak akár a felükre is csökkenthetők lennének.

Az LMP két budapesti képviselőjelöltje

Demeter Márta a tájékoztatón bemutatta pártja két budapesti képviselőjelöltjét is: Barta Jánost, aki Zuglóban indul az országgyűlési választáson, valamint Mizsei Lászlót, aki a XVI. kerületben méreti meg magát.

Mint kőbányai képviselőjelölt, Demeter Márta szólt a X. kerületi lakhatási problémákról is, a többi közt arról, hogy 72 életveszélyessé vált lakásból kell kiköltözniük az embereknek úgy, hogy az önkormányzat nem biztosít nekik cserelakásokat.

Kérdésre kijelentette: nincs törésvonal az LMP-n belül az összefogást támogatók és annak ellenzői között.

(Forrás: MTI

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük