Connect with us

Kerítésen innen

2 milliárdot hoz a nyúl az Erzsébet-utalványt forgalmazó cégnek

temetes
Megosztás

Orbán Viktor grandiózus bejelentése, amivel arról tájékoztatta reménybeli nyugdíjas szavazóit, hogy 10.000.- forintos Erzsébet-utalványt kapnak per kopf, nem csak nekik volt jó hír. Kicsit nagyobbat kaszál a bolton a forgalmazó cég, ők ugyanis 2.000.000.000.- forint boldog tulajdonosai lesznek.

A közös: mindegyiket mi fizetjük!

Az Erzsébet-utalványokat huszonöt nyugellátás alapján osztják ki, az összesített költségek 29,43 milliárd forintra rúgnak, amelyből 27 milliárd az utalványok értéke, 2,43 milliárd dologi kiadásokra megy el.

A döntés rendkívüli bevételeket jelent az utalványokat forgalmazó Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-nek, ráadásul egy éven belül már másodszorra. A Magyar Nemzet tavalyi számításai szerint a cég a karácsonyi utalványosztással 2,1 milliárd forintos extra bevételnek örülhetett, ha pedig az utalványvásárlásra szánt idei 27 milliárdot vesszük alapul, akkor a zrt. idén újabb 2,16 milliárdot köszönhet a kormány ajándékozási kedvének.

A forgalmazó az utalványok kiadásakor 2 százalékos szolgáltatási díjat számol fel, ez idén 540 milliót tesz ki, az igazán nagy pénz azonban a felhasznált utalványok visszaváltásakor kerül kasszájukba. A kereskedőknek egy 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány pénzre váltásakor a névérték hat százalékát, tehát 600 forintot kell a zrt.-nél hagyniuk. Ha mind a 27 milliárd forintnyi utalványt felhasználják, beváltáskor 1,62 milliárd forint marad a zrt.-nél. Persze egyáltalán nem biztos, hogy egyetlen utalvány sem marad az asztalfiókban, ebben az esetben minden fel nem használt utalvány tiszta hasznot jelent.

Sem arról nincs adat, hogy milyen forrásból fedezi a kormány az adományt, sem arra vonatkozó adatot nem találni, hogy mihez kezd a szerencsés cég a temérdek nála maradó pénzzel.

Az utalványbomba besült – a posta csak április közepén kézbesíti

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük