Connect with us

Ez a nap

Ujhelyi jelentése „történelmi pont” a közlekedés automatizálásában

Ujhelyi tagja lett az Európai Parlament működését megreformáló munkacsoportnak!
Megosztás

Elfogadták Ujhelyi István szocialista képviselő jelentését az intelligens közlekedési rendszerekről kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén.

Fenntartható és biztonságosabb közlekedés

A nagy többséggel megszavazott jelentés nyomán 2019-től minden új járműben kötelezően benne kell lennie azoknak az alapszolgáltatásoknak, amelyek a közlekedési eszközök közötti kommunikáció révén megkönnyítik, illetve biztonságosabbá és fenntarthatóvá teszik a közlekedést – hangsúlyozta a képviselő az MTI-hez is eljuttatott közleményében.

Jelentősen csökkenhet a közúti balesetek száma

Ujhelyi István szerint a jelentés „történelmi pont” a közlekedés automatizálásában, annak fejlődése ugyanis rendkívül felgyorsult, az európai szabályozás pedig nem rendezte korábban az érdekfeszültségeket és kötelezettségeket.

Rámutatott: jelenleg évi 26 ezren veszítik életüket Európa útjain, az új szabályoknak köszönhetően azonban jelentősen csökkenhet a közúti balesetek száma, mert az intelligens rendszerekkel szinte teljesen kiküszöbölhetők az emberi hibák. A stratégiával emellett mérsékelhetők a közlekedési dugók, a környezetterhelés, illetve közelebb lehet kerülni az „önvezető közlekedés ma még futurisztikus valóságához”– írta.

Egyenlőtlen infrastrukturális fejlődés

Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy az európai közösségnek jelentős figyelmet kell fordítania az egyenlőtlen infrastrukturális fejlődésre az EU-ban.

„Míg ugyanis Németországban hamarosan tesztelni tudjuk majd az egymással kommunikáló autók és más kapcsolódó közlekedési eszközök működését, addig Közép-Kelet-Európa egyes régióiban nem, hogy intelligens autó, de aszfaltozott út sincsen” – emelte ki Ujhelyi, aki szerint az egyensúlytalanság mérséklése nem csak a tagországi kormányok, hanem az európai közösség felelőssége is.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük