Connect with us

Ez a nap

DK: a kormánynak nincsenek külpolitikai szövetségesei

Megosztás

Ara-Kovács Attila, a párt külpolitikai kabinetjének vezetője szerint az Orbán-kormány mindenkivel összevész.

A DK szerint a magyar kormánynak immár nincsenek külpolitikai szövetségesei, mert mindenkivel összevész. Az ellenzéki politikus erről sajtótájékoztatója után beszélt telefonon az MTI-nek.

Ara-Kovács Attila úgy vélekedett, az elmúlt napokban össztűz zúdult Orbán Viktor miniszterelnökre európai politikusok részéről, illetve az Egyesült Államok Republikánus Pártja felől is.

Példaként említette, hogy Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióvezetője a magyar közmédiában támadta Orbánt, Mark Rutte liberális holland miniszterelnök pedig értetlenségének adott hangot, hogy mit keres a Fidesz az Európai Néppártban.

Ugyanakkor a „szövetségesnek hazudott” visegrádi négyek (V4) kormányainak egyike, a szlovák kormány EU- és NATO-párti kampányt indít. Rastislav Kácer, Szlovákia budapesti nagykövete pedig úgy nyilatkozott: nem hagyhatják, hogy azok „öljék meg a demokráciát”, akik azzal érvelnek, hogy „nekünk csak más a nézőpontunk”. Ezek nem más nézőpontok, hanem szélsőséges nézőpontok – idézte a diplomata szavait az ellenzéki politikus.

Csak illúzió volt, hogy a Trump-adminisztráció támogatja Orbánt

Arról is szólt: ezzel együtt megszűntek azok az illúziók is, amiket az Orbán-kormány a Trump-adminisztráció iránt táplált. Ennek egyik jele, hogy Radványi K. Miklós, az amerikai Republikánus Párt konzervatív, Trumphoz közeli agytrösztjének külpolitikai elemzője nyílt levélben frontális támadást intézett Orbán ellen. A többi közt a magyar kormányfő szemére veti, hogy megpróbálja rasszista, etnikai vonalak mentén megosztani az Európai Unió tagállamait, miközben látványosan nyitott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kína felé, annak érdekében, hogy igazolja saját politikáját – mondta Ara-Kovács Attila.

(forrás: MTI)

Szerző

1 Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük