Connect with us

Kerítésen innen

A „Családi akciócucc” jegyében „ismétlődő szülés veszélye”-re hivatkozva került utcára egy munkavállaló

csaladvedelem
Megosztás

„Ismétlődő szülés veszélye” miatt nem hosszabbítottak szerződést és utasították el álláspályázatát egy kismamának az egyik országos állami szervnél. Hiába dolgozott főnökei szerint jól, hiába voltak kellő munkatapasztalatai, nem alkalmazták tovább. Nem ő volt ott az egyetlen női munkavállaló, aki „így járt.” 

„ismétlődő szülés veszélye”

A Magyar Helsinki Bizottság 30 éves története során számos esélyegyenlőségi ügyben képviselte ügyfeleit. Dóra 2015-től kapott állást az egyik országos állami szervnél. (A nevet megváltoztattuk, és a munkahelyet sem jelöljük meg ügyfelünk védelme érdekében.) A másfél éves szerződését aztán gond nélkül hosszabbították meg újabb másfél évvel. Közben megszületett gyermeke, és a gyeden lévő anyuka jogviszonyának hosszabbítását kérte. De most már elutasították. A hivatalos indoklás szerint azért, mert nem teljesítette a gyakornoki program feltételeit. Csakhogy a korábbi teljesítményértékelései kiválóak voltak, és a gyakornoki program utólag számon kért feltételeit sem tették közzé főnökei.

Dórát azzal biztatták, hogy próbáljon meg egy újabb gyakornoki állásra pályázni, amit néhány hónappal később írtak ki. De a tavaly őszi pályázaton sem járt sikerrel. Amikor Dóra rákérdezett, hogy miért, a munkaügyi osztály egyik munkatársa arról tájékoztatta: valószínű, hogy a Helsinki Bizottság ügyfele újra elmenne szülni. Később egy volt kollégája is megerősítette, hogy az „ismétlődő szülés veszélye” az elutasításának oka.

Aztán az is kiderült, hogy Dórának két kismama sorstársa akad, ők is éppen így jártak. Figyelemreméltó, hogy míg a vele dolgozó három férfi gyakornok állásban maradt, addig a velük induló összes női munkatárs jogviszonya megszűnt.

Novák: „világelső a mi kis országunk a családtámogatás, a családi értékek megjelenítése terén”

Dórát azóta egyéb kellemetlenség is érte.

Egykori munkahelye ugyanis megszüntette egészségbiztosítását, és egy mostani kórházi kezelés során szembesült azzal, hogy nincs nyilvántartva jogosultként. Dóra a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult, hogy a civil jogvédő szervezet képviselje őt a peres eljárásban. Azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze egykori munkaadóját munkaviszonyának jogellenes megszüntetése miatti kár megtérítésére és másfél milliós sérelmi díj megfizetésére. Az országos állami szerv ugyanis súlyosan megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, amikor férfi kollégáihoz képest hátrányos helyzetbe hozta női munkavállalóját a szüléssel és anyai szereppel szükségszerűen együtt járó élethelyzete miatt.

Tóth Balázs, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje elmondta:

„önmagában az is jogellenes, hogy határozott idejű szerződésekkel trükközget a munkáltató, miközben ügyfelünk jogviszonyát nyilvánvalóan határozatlan idejűnek kell tekinteni. Az pedig minden szempontból elfogadhatatlan, hogy egy munkavállaló nőt az esetleges jövőbeli várandóssága miatt ne alkalmazzák. Különösen súlyos ez a jogsértés, mert egy állami szervnél történt és több nő is áldozata lett. Sokat hallunk mostanság népességfogyásról, családvédelemről, babaváró támogatásról meg a nők kötelességéről. De jól látszik, az államnak a saját háza táján is akad tennivalója, hogy a szülő nőket és kismamákat ne érje hátrány.”

Farkasházy Tivadar: Családvédelmi intézkedések – Hajrá, Orbánok, hajrá, Mészárosok!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük