Connect with us

Ez a nap

A Fidesz felszámolhatja a kerületi önkormányzatokat

Megosztás

Fővárosi fideszesek szerint nem kizárt, hogy jövő ősszel egyetlen polgármestert sem ad pártjuk Budapesten. Készülnek is a tervek a poszt és az önkormányzatok kiüresítésére.

Bár április nyolcadikán tarolt a Fidesz, az eredményeket elemezve a fővárosban mégis aggódnak a párt kerületi polgármesterei, önkormányzati képviselői. A 24.hu beszélt néhányukkal, és kiderült: van köztük, aki azt sem tartja kizártnak, hogy a jövő őszi helyhatósági választásokon, már ha az ellenzék képes lesz az együttműködésre, a Fidesz-KDNP egyetlen polgármesterét, de meglehet, szinte egyetlen egyéni önkormányzati képviselőjét sem fogják beválasztani az új testületekbe.

Bár a parlamenti választáson a Fidesz volt a legerősebb párt Budapesten, a listás szavazatoknak csak a 38 százalékát szerezte meg. Az ötvenszázalékos szavazatarány közelében pedig egyetlen kerületben sem volt, így az önkormányzati választáson sem várható ez a főváros egyik szegletében sem, így az ellenzéken múlik, hogy képes lesz-e átvenni a lehető legtöbb kerület irányítását.

A 24.hu információi szerint van olyan amúgy sikeres, többször megválasztott fideszes polgármester, aki nem is akarja kockáztatni a blamázst, ezért azt fontolgatja, hogy nem indul újra. Nála a visszavonulás mellett szóló érvként merül fel az is, hogy az esetleg pozícióvesztés súlyát mérséklendő a Fidesz végrehajthatja a kerületi önkormányzatok kiüresítését célzó régi tervét.

A portál több beszélgetőtársa tényként kezeli, hogy még a helyhatósági választás előtt följebb kerülnek a jelenleg az önkormányzatok alá tartozó források és döntési jogkörök.

Ahogy egyikük fogalmazott: „Nagyjából annyi feladata, lehetősége maradhat egy kerületi polgármesternek, hogy minden nyárvégen jelképesen megnyitja a tanévet. Ja, és ápolhatja a testvérvárosi kapcsolatokat. Az önkormányzati dolgozók egy része minisztériumokban kaphat munkát, sokuk pedig utcára kerül.”

Az átszervezési tervek léte a tavalyi tusványosi találkozón került elő először. Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere az egyik tematikus beszélgetésén azt fejtegette, hogy szerinte rossz irányba megy az önkormányzati politika, a városvezetők nem tudják, mire számítsanak. Pár nappal később Tarlós István főpolgármester nyíltan el is mondta, hogy a háttérben már hosszú ideje gondolkodnak az átalakítás mikéntjéről, és az évek alatt legalább három eltérő terv született a főváros és a kerületek átszabására. A főpolgármester szerint azonban a változtatási terveket nem csupán a pragmatikus városvezetési szempontok diktálják, közrejátszhatnak bennük pártpolitikai, hatalomgyakorlási szempontok is.

(Forrás: 24.hu)

Kapcsolódó:

Mivel jár a Fidesz kétharmada

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük