Connect with us

Ez a nap

A Fidesz könnyen leváltható lenne az átírt választási törvény nélkül

Megosztás

A választási rendszer, amit a Fidesz a 2014-es országgyűlési választás előtt a saját igényeinek megfelelően alakított ki, több szempontból kevésbé igazságos, vagyis aránytalanabb, mint a korábbi.

Ám az, hogy a Fidesz a kisebb Parlamenthez saját magának kedvezve szabta át a szavazókerületeket, hogy rendesen kampányolni legfeljebb nekik van pénzük és lehetőségük, hogy csaló kispártokkal duzzasztották fel a mezőnyt, illetve hogy bejöttek a képbe a külhoni szavazók, akiknél a külföldön dolgozó anyaországiaknak nehezebb szavazniuk, együtt is csak eltörpül ahhoz az előnyhöz képest, hogy a Fidesz-KDNP egyfordulóssá tette az addig kétfordulós választást.

A magyar politikai viszonyokat alaposan megkavaró változtatás az, ami az országgyűlési választási kampányt talán a legjobban befolyásolja. A választási rendszer így az arányosságitól elmozdult a többségi elv felé, torzítva a végeredményt, több szempontból is a Fidesznek kedvezve. Magyarországon a baloldal széttagolt, de a korábbi, kétfordulós rendszerben a jelöltek az első fordulóban lefektetett erőviszonyok alapján visszaléphettek egymás javára a második fordulóban, ezzel pedig sok esetben megelőzhették az első körben legtöbb szavazatot szerző Fidesz-KDNP-s jelöltet.

A szavazatoknak akár a negyedével is nyerni lehet

Korábban az első fordulóban egy jelöltnek legalább 50 százalék + 1 szavazatra volt szüksége a győzelemhez, most már viszont elég relatív többséget szerezni. Vagyis mindegy, hány százalékot ér el a jelölt, a lényeg, hogy legalább egy szavazattal többet kapjon a másodiknál. Tehát, ha egy választókerületben mondjuk 26 százalékot szerez a fideszes jelölt, 25-25-öt a jobbikos és az MSZP–P-s, és 12-12-t az LMP és az Együtt jelöltje, akkor hiába szavazott a választók háromnegyede ellenzéki képviselőre, a kormánypárti ember jut be a Parlamentbe.

Ráadásul a győztesek után jár töredékszavazat is, tehát ha például az első helyezett 100 szavazatot kap, a második pedig 50-et, akkor a győztes után – az elnyert mandátumán felül – a győzelemhez nem szükséges 49 szavazat még hozzácsapódik az országos listához.

Az ellenzék összefogás és koordinálás körüli vitája is az egyfordulós rendszer miatt alakult ki.

(Forrás: 444)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük