Connect with us

Ez a nap

A kabinet sunnyog és hallgat a rákkeltő gyógyszerekről

Megosztás

Az MSZP elvárja a kormánytól, hogy tájékoztassa azt a 200 ezer beteget, akik szedtek a forgalomból kivont 27 vérnyomáscsökkentő gyógyszer valamelyikéből.

OxyContin
Megosztás

Az MSZP elvárja a kormánytól, hogy tájékoztassa azt a 200 ezer beteget, akik szedtek annak a huszonhét vérnyomáscsökkentő gyógyszer valamelyikéből, amelyek forgalmazását júniusban függesztették fel, miután a Valsartan nevű hatóanyagukban szennyező anyagot találtak.

Inkább elhallgatni, semmint megoldani?

Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kabinet „sunnyog és hallgat”, ahelyett, hogy felvenné a kapcsolatot az érintettekkel.

Ujhelyi István, az ellenzéki párt EP-képviselője a tájékoztatón közölte, írásban fordult az uniós intézményekhez annak kiderítésére, hogy a magyar kormány az ügy kirobbanása óta kapcsolatba lépett-e az európai hatóságokkal. A politikus szintén úgy látja, a kabinet inkább elhallgatni, mintsem megoldani akarja a problémát, amely szerinte arra is felhívja a figyelmet, hogy szorosabb egészségügyi együttműködésre van szükség az EU-n belül.

Egészségügyi uniós együttműködés

A politikus jelezte, öt nap alatt több mint tízezren töltötték ki az interneten azt a kérdőívüket, amely Magyarország és az Európai Unió jövőjéről tartalmaz kérdéseket. Az eddig beérkezett válaszok többsége éppen az egészségügyi együttműködés javítását sürgeti – tette hozzá Ujhelyi István.

Orbánról szóló filmeket vetítenek majd az óvodákban?

Bangóné Borbély Ildikó kérdésekre válaszolva elfogadhatatlannak nevezte a kormány óvodai nevelést érintő terveit, amelyek szerinte egy jól működő rendszert tehetnek tönkre. „Most már a délutáni mesék helyett Orbán Viktorról fognak propagandafilmeket nézni a gyermekek elalvás előtt?” – kérdezte a szocialista politikus, majd hozzátette, ha lenne óvodás korú gyermeke, akkor megszegné a törvényt és nem engedné, hogy óvodába járjon.

(Forrás: MTI)

Vajon mióta szedtek a betegek rákkeltő vérnyomáscsökkentőt?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük