Connect with us

Ez a nap

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt bevezetné az unió hivatalos nyelveként a magyart

Megosztás

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) cselekvőképes, igaz, vidám és jó fej Európát szeretne építeni, mindezt úgy, hogy 2034-re megnyeri az összes európai ország összes választását és ezáltal az európai parlamenti választásokat is – mondta a több helyen viccpártként aposztrofált párt alelnöke, amikor bemutatta az MKKP programját a május 26-i európai parlamenti (EP-) választásra az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorsávjában.

A három fő pillér

Victora Zsolt azt mondta, választási programjuk három fő pillére a szieszta, több munkaszüneti nap és a magyar nyelv bevezetése az unió hivatalos nyelveként.

Ismertette: pártja úgy véli, hogy az emberek túl sokat dolgoznak, ez a magatartás pedig az ipari forradalom sajátja, de a technológia forradalom és az internet világa kevesebb munkával is működik, így déltől háromig minden napra sziesztát vezetnének be. A tervek szerint ebben az időintervallumban a nagyvállalatok rekreációs központokat biztosítanának majd dolgozóiknak – fűzte hozzá.

Hozzátette, szeretnék, hogy minden európai uniós tagország munkaszüneti napja szabadnak számítson Magyarországon is, így évente 40-50 aktív munkanap lenne. Ez a kezdeményezés egybecseng a párt Több mindent, kevesebb semmit! koncepciójával – tette hozzá.

Átneveznék Európát „Magyarpára, esetleg Forintpára”

Az alelnök úgy véli, félreértésekre ad okot, hogy az Európai Unióban 27 nyelvet beszélnek. Ezen szeretnének változtatni és hivatalos nyelvként a magyart bevezetni, emellett lobbiznának azért, hogy az unió hivatalos valutája a forint legyen. A forint régebb óta szolgálja Magyarországot mint az euró, amely csak 20 éve van jelen, elég sok fejtörést okozva. Megjegyezte: a későbbiekben pedig lehetséges, hogy az MKKP  átnevezi Európát „Magyarpára, esetleg Forintpára”. Továbbá be szeretnének vezetni valutaként egy hatalmas kőfajtát, mivel a párt elképzelése szerint kevesebbet dolgoznának az emberek, ha súlyos köveket kapnának fizetségként – fejtette ki Victora Zsolt.

Az alelnök pártja IV. Béla Energianyelő nevű projektjéről azt mondta, a szerkezet a világűrből szerezné az áramot, így ezzel mindenki számára ingyenessé tehetik azt. A párt pénzfájáról, amelynek elmondása szerint forint a terménye, azt közölte, hogy a projekt jól működik.

Azokat képviselnék, akik egy pártra sem szavaznának

Victora Zsolt hangsúlyozta: fontos, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt bekerüljön az Európai Parlamentbe, mert ezáltal azok az emberek is képviselve lesznek, akik jelenleg egyetlen pártra sem szavaznának Magyarországon.

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. döntése értelmében az európai parlamenti választáson listát állító kilenc párt ötperces bemutatkozási lehetőséget kap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorsávjában. A közmédia a sorrendről sorsolással döntött, a pártok képviselői május 6-ától 16-áig érkeznek a stúdióba. A választási program ismertetésére vonatkozó öt percet a törvényben garantált időkereten felül biztosítja a pártok számára a közmédia.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

DK: nem kérjük a júdáspénzt

Szerző

1 Comment

1 Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük