Connect with us

Kultúra

A magyar színházi világ legnagyobb és legfontosabb éves találkozója

Megosztás

Megkezdődött csütörtökön a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A seregszemle a versenyprogram tizennégy előadása mellett számos kísérőrendezvénnyel várja a közönséget június 7. és 16. között a baranyai megyeszékhelyen.

Több mint 300 magyar nyelvű előadás születik egy évben a Kárpát-medencében

Az ünnepélyes megnyitón Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a magyar színházi világ legnagyobb és legfontosabb éves találkozójának nevezte a POSZT-ot. „Talán az egész magyar kultúra legjelentősebb alkalma ez” – tette hozzá.

A találkozó „a színházi szakma önmaga felé érzett büszkeségének az ünnepe is” – hangoztatta Fekete Péter, aki szerint büszkék lehetünk arra, hogy több mint 300 magyar nyelvű előadás születik egy évben a Kárpát-medencében.

Fontos, hogy a legjobb előadások szerepeljenek a pécsi találkozón

Büszkék lehetünk arra is, hogy Magyarországon több mint hatmillió színházjegyet vásárolnak egy esztendő alatt, a magyar színészek Oscar-díjas filmekben játszanak és egyre több magyar tévéfilmben van lehetőségük megmutatni a tehetségüket – folytatta az államtitkár, hozzátéve: „büszkék vagyunk a fiatal magyar rendezőkre, díszlet- és jelmeztervezőkre, koreográfusainkra, zeneszerzőinkre és a színházi háttérszakmák képviselőire”.

Fekete Péter szerint a magyar színházi szakmát annyira fogja komolyan venni a közönsége, mint amennyire az komolyan veszi saját magát, ezért fontos, hogy a legjobb előadások szerepeljenek a pécsi találkozón.

A pécsi találkozó nagykorú lett

A színházak vezetőivel közös feladatnak nevezte Fekete Péter annak megfogalmazását, hogy miként tud a színházi világ „még hatékonyabban, még jobban, még inkább közönségbarát módon” fordulni a közönséghez. Az államtitkár azt is fontosnak nevezte, hogy megkedveltessék a fiatalokkal a színházat.

Fekete Péter az eseményen a fővárosi Bajor Gizi Színészmúzeumból származó – a régi aradi teátrumot ábrázoló – 150 éves rajzot adott át a POSZT szervezőinek.

A 18. POSZT megnyitóján mondott köszöntőjében Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere a többi között arról beszélt, hogy a találkozó immár nagykorú lett, indulása óta kinőtte magát, és bár számos változást élt meg, lényege változatlan.

A díszvendég Bálint András

A POSZT ünnep, ugyanakkor a magyar nyelvű professzionális színjátszás legmagasabb rendű találkozójaként egyúttal fontos szakmai megmérettetés is – összegezte gondolatait Hoppál Péter, a baranyai megyeszékhely fideszes országgyűlési képviselője, aki a fesztivál sokszínű voltára is felhívta a figyelmet.

A POSZT idei díszvendége, Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházigazgató, rendező köszöntőjében a magyar színjátszás legjavaként értékelte az idei versenydarabokat. „Merész válogatás, de nekem nagyon tetszik” – jegyezte meg. Úgy vélekedett, hogy a POSZT-ot életre hívó Jordán Tamás szelleme hatja át a 18. találkozót is.

Kitüntették a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulatát

A megnyitón Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója átadta a találkozó idejére a teátrum kulcsát Magyar Attilának, a POSZT-ot szervező Pécsi Országos Színházi Fesztivál Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.

Az eseményen a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulatát tüntették ki a Békés Megyei Önkormányzat által alapított Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért elnevezésű elismeréssel. A díjat Fekete Péter és Zalai Mihály, a megyei önkormányzat közgyűlésének elnöke adta át.

Új lakatok a pécsi lakatfalon

MTI Fotó: Sóki Tamás

A megnyitót megelőzően a versenyprogramba beválogatott társulatok képviselői lakatot helyeztek el a Janus Pannonius utcában található pécsi lakatfalon. Közvetlenül a megnyitó előtt pedig a pécsi Széchenyi téren POSZT-plakátkiállítás nyílt, amely az évad több mint 400 előadását hirdető alkotásokat mutatja be.

A fesztivál versenyprogramjában tizennégy előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel. A darabokat a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházában láthatja a közönség. Az idei versenyprogramot Regős János és Térey János válogatta, Bazsányi Sándor és Balog József segítségével.

Bőséges választék

A versenyprogram mellett több mint 100 rendezvény, közönségtalálkozók, koncertek, beszélgetések és további színházi előadások várják az érdeklődőket.

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük