Connect with us

Ez a nap

A MASZSZ egyeztetne a parlamenti pártokkal a cafeteriáról

Megosztás

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) egyeztetést kezdeményezett a cafeteria adóztatásának tervezett változtatásairól a parlamenti pártok frakcióvezetőivel és az országgyűlési bizottságok vezetőivel, még az adótörvények elfogadása előtt – közölte a munkavállalói érdekképviselet hétfőn.

A munkavállalók lényegesen kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek

A MASZSZ hangsúlyozta, hogy a béren kívüli juttatások a munkavállalók jövedelmének részét képezik, ezért ha változnak a cafeteria adóztatásának szabályai –  kormányzati tervek szerint megszűnnének például egyes elemei, így az albérleti hozzájárulás, a lakáscélú hitelek, illetve a diákhitelek támogatásának adómentessége –, a foglalkoztatottak a jelenleginél lényegesen kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek.

A dolgozók nettó jövedelme akár tízezer forinttal is csökkenhet

A munkáltatóknak ugyanis két lehetőségük lesz: vagy a SZÉP-kártya kivételével – amelyet nem terhel majd magasabb adó – teljesen megszüntetik a cafeteriát, vagy beépítik a bérbe. Ám ekkor a dolgozók nettó jövedelme lényegesen – akár havi tízezer forinttal is – csökken.

A szakszervezet szerint az a megoldás, ha az eddigi juttatások nettó értéke nem csökken.

Az eddigi juttatásokat „felbruttósítva” kellene beszámítani a bérekbe

Közölték, a MASZSZ nem vitatja a kormánynak az adózás egységesítésére és egyszerűsítésére vonatkozó törekvéseit, viszont  szeretné elérni, hogy a munkaadók a cafeteria valamennyi elemét építsék be a bérbe. Ahhoz azonban, hogy a munkavállalók érdekei ne sérüljenek, az eddigi juttatásokat „felbruttósítva” kellene beszámítani.

Megoldás lehet a kedvezményes adóztatás

A szakszervezet szerint megoldást jelenthetne, ha a béreken belül ezt az összeget a kormány kedvezményesen adóztatná, esetleg részlegesen adómentessé tenné. Így mindenki megkapná az eddigi béren kívüli juttatásokat, és ez a munkaadók számára sem jelentene többletkiadást. A költségvetés bevételei emiatt jelentősen nem csökkennének, viszont a jelenlegihez képest ezzel is tisztább viszonyokat lehetne teremteni.

(MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük