Connect with us

Ez a nap

A szocialisták harcba szállnak Putyin trójai falova ellen

Megosztás

Az MSZP programot dolgoz ki a magyarországi orosz befolyásolás elleni fellépésről – jelentette be Mester Barnabás, a szocialisták európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Egyre erősebb az orosz befolyás

Az MSZP politikusa úgy fogalmazott, az állami szervek hazaáruló módon nem harcolnak az orosz befolyás ellen, ezért ez a munka az ellenzékre hárul.

Közölte, pártja az orosz befolyásolásra szakosodott nemzetközi intézményekkel közös kutatómunkába kezd, amelynek eredményeit nyilvánosságra hozza.

Orbán szélsőjobboldali vendégei

„Az oroszok nemhogy a spájzban vannak, hanem feltett lábbal nézik a kedvenc sorozatunkat a nappalinkban, és nem teszünk ez ellen semmit” – mondta Mester Barnabás.

A szocialisták EP-képviselőjelöltje a magyarországi orosz befolyásolásra példaként említette a szerinte „Putyin trójai falovaként” működő Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre költözését, valamint azt is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csak a „Putyin pénzén felnövő, Moszkva támogatásából élő” szélsőjobboldali politikusokat fogad az EP-kampányban.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Budapest ellenáll az amerikai nyomásnak, hogy fékentartsa az orosz és kínai befolyást

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük