Connect with us

Sport

A Vidi kiesett a BL-ből, de főtáblás az Európa Ligában

Megosztás

A Vidi FC 1-1-es döntetlent ért el a görög AEK Athén vendégeként, és 3-2-es összesítéssel elveszítette a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó párharcát, így ősszel az Európa Liga csoportkörében folytathatja nemzetközi szereplését.

Megosztás

A Vidi FC 1-1-es döntetlent ért el a görög AEK Athén vendégeként, és 3-2-es összesítéssel elveszítette a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó párharcát, így ősszel az Európa Liga csoportkörében folytathatja nemzetközi szereplését.

A Vidi FC nem várhatta kedvező helyzetből az athéni találkozót, hiszen a párharc budapesti első meccsén az AEK Athén 2-1-re győzni tudott. A visszavágó előtt mindkét együttes szakvezetője képesnek tartotta a győzelemre és a továbbjutásra a csapatát, jóllehet utóbbihoz Marko Nikolic alakulatának minimum két góllal jobbnak kellett lennie a görög bajnoknál.

Fiola Attila is vállalta a játékot

Az Athénba még begipszelt kézzel érkező jobbhátvéd, Fiola Attila is vállalta a játékot, karján már csak egy kisebb rögzítőkötés volt. Vele ellentétben nem játszhatott az első mérkőzésen kiállított Huszti Szabolcs, mint ahogy a görögök második gólját szerző – szintén piros lapot kapott – Taszosz Bakaszetasz sem.

Az első negyedórában a fehérváriak maximálisan betartották edzőjük azon utasítását, hogy nem kell fejetlenül támadni a továbbjutást jelentő sikerhez, hiszen többnyire a görögök vezettek támadásokat és alakítottak ki helyzeteket Kovácsik Ádám kapuja előtt. Az eleredő esőben kiegyenlítettebbé vált a játék, egy sarokrúgást követően Anel Hadzic fejese jelentett veszélyt a hazai kapu előtt, majd Danko Lazovic kiválóan elvégzett szabadrúgását tolta ki ujjheggyel Vaszilisz Barkasz.

Félóra elteltével a Vidi FC kapusának kellett egymás után több nagy védést bemutatnia, miközben a fehérváriak nagy erőket mozgósítottak a gólért. A szünet előtt Marko Livaja húsz méterről eleresztett bombája centiméterekkel elkerülte a vendégkaput.

Athénban Loic Nego szerzett gólt

A második félidő elején az AEK került közelebb a Bajnokok Ligája főtáblájához, miután a Fiola Attila szabálytalanságáért megítélt büntetőt Petrosz Mantalosz magabiztosan értékesítette. A Vidi FC nem esett kétségbe és egy Kosztasz Galanopuloszról saját kapuja felé vágódó beadással akár egyenlíthetett volna. Ami nem sikerült akkor, néhány perc múlva, az 57. percben összejött: Danko Lazovic remek szöktetésével Loic Nego lépett ki és higgadtan emelt a görög kapuba.

Görög kiállítás a hajrában

A székesfehérváriak nem álltak le, továbbra is támadásban maradtak. A fehérvári gólszerző, majd Marko Scepovic távoli próbálkozása is góllal kecsegtetett. A Vidi FC előtt felcsillant a remény a győzelemre, mivel a lengyel játékvezető Hélder Lopest kiállította. A magyar bajnok az utolsó másodpercekig elkeseredetten küzdött a hosszabbításért, de nem sikerült újabb gólt elérnie.

Az AEK Athén legutóbb a 2006/07-es idényben szerepelt a BL csoportkörében.

Bajnokok Ligája-selejtező, 4. forduló, visszavágó:

AEK Athén (görög)-Vidi FC 1-1 (0-0)
Athén, Szpirosz Luisz Olimpiai Stadion, 42 ezer néző, v.: Marciniak (lengyel)
Gól: Mantalosz (48. – tizenegyesből), illetve Nego (57.)
Kiállítva: Hélder Lopes (81.)
AEK Athén: Barkasz – Bakakisz, Oikonomu, Lampropulosz, Hult – André Simoes, Galanopulosz – Hélder Lopes, Klonaridis (Ponce, 62.), Mantalosz (Cosic, 90.) – Livaja (Alef, 84.)
Vidi FC: Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Kovács I., Nikolov (Pátkai, a szünetben) – Lazovic, M. Scepovic.

Továbbjutott: az AEK Athén, 3-2-es összesítéssel.

Nikolics: Büszke vagyok, de szomorú is egyben

Az 1-1-re végződő AEK Athén – Vidi BL-visszavágó befejezése után három órával már indult is Magyarországra a csapatot szállító repülőgép, és nagyjából 120 perc utazás után, magyar idő szerint 4.15-kor landolt Budapesten.

Marko Nikolics, a MOL Vidi FC vezetőedzője:

“Kétféle érzés kavarog bennem. Először is, büszke vagyok a csapatra, de természetesen szomorú vagyok, hogy nem sikerült odaérnünk a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Igaz, szinte senki nem számított arra, hogy egyáltalán idáig eljutunk. Ma is láthattuk, hogy ez a csapat igazi harcosokból áll, a játékosok mindent kiadtak magukból. Emelt fővel, büszkén kell hazamenniük, és remélem, hogy Magyarországon is büszke rájuk mindenki. Gratulálok a srácoknak, de természetesen gratulálok az AEK-nek is a továbbjutáshoz. Remek hangulatban játszhattunk itt, Athénban. Azt nem állítom, hogy mi voltunk a jobb csapat a két meccs alapján, de én úgy gondolom, hogy rosszabbak sem voltunk. A két párharc alatt legalább tíz nagy helyzetünk volt, de csak két gólt szereztünk. Hiányzott egy kis szerencse, valamint az AEK kapusa is nagy bravúrokat mutatott be. Szervezetten játszottunk, talán a görög újságírók és szurkolók sem számítottak arra, hogy az utolsó percig nagy problémákat okozunk majd a helyi bajnokcsapatnak.

De itt is és Budapesten is mindenki küzdött az utolsó percig,

egy pillanatra sem adta fel senki a párharcot! Rajtuk is látom, hogy szomorúak a kiesés miatt, de már a lefújás után összehívtam őket a kezdőkörben, majd üdvözölték a szurkolóinkat. Itt szeretném átadni speciális köszönetemet annak a csoportnak, akik mindenhová követtek minket a nyár folyamán! Természetesen még semminek nincs vége, most jön a Ferencváros elleni rangadó a bajnokságban, közben pedig az európai sorozatunk is folytatódik, figyelünk az Európa Liga-sorsolására pénteken.”

Forrás: molvidi.hu/MTI

Ez is Vidi

Harmadszor bajnok a Videoton

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük