Connect with us

Kerítésen innen

Az Orbán-kormányzás állatorvosi lova a világszínvonalúnak hazudott magyar egészségügy

Az Orbán-kormányzás állatorvosi lova világszínvonalúnak hazudott magyar egészségügy
Megosztás

Balog emberminiszter szerint a magyar egészségügy – kis hibáktól eltekintve – akár világszínvonalúnak is mondható. Erre cáfolt rá Sinkó Eszter, egészségügyi közgazdász, a Magyar Narancsnak adott interjújában.

Minden mutató negatív

A szakértő szerint az összes egészségügyi statisztika, nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy kedvezőtlen állapotok uralkodnak az egészségügyben:

„Az összes egészségügyi statisztika, nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy kedvezőtlen állapotok uralkodnak e területen. A születéskor várható élettartam az utóbbi évtizedekben elkezdett növekedni, aztán megtorpant 2015-ben, majd 2017-ben is.” /…../ ” A helyzet azért ennél pontosabb leírást igényel. Például az alapellátásban jól látható, hogy ahol stabilan van háziorvos, ott a korai halálozás kockázata kisebb; ahol viszont tartósan betöltetlen a praxis, ott ennek kockázata kétszeres. Óriási jelentősége van annak, hogy a háziorvosi rendszer mennyire áll szilárd alapokon. Az elsődleges orvoshoz jutás mellett a másik, kimagasló jelentőségű elem a mentőszolgálat, amely – úgy tűnik – egyre kevésbé képes időben ellátni a feladatait.”

A közgazdász úgy véli, az alapellátásban a gondozási tevékenység megerősítésével, a prevenciós hálózat kiépítésével meg lehet előzni a betegségek korai kialakulását, ezáltal lehet csökkenteni a kórházra háruló indokolatlan terheket is. Kitért arra is, mi lehet az oka annak, hogy az ország különböző területein jelentős eltérések vannak az ellátás színvonalában:

„Nem mindegy, hogy az ember mikor betegszik meg, s éppen milyen orvossal találkozik: egy kiégettel, aki rendkívül kimerült, és ezért feszült állapotban van, vagy egy friss orvossal, aki ráadásul elkötelezett is, aki utánanéz a legújabb ajánlásoknak. Az utóbbi esetben egy lepusztult kórházban is meglepően jó szolgáltatást tud igénybe venni a beteg. A sürgősségi betegellátásban az utóbbi időben tapasztalt anomáliákat vizsgálva érdemes figyelembe venni, milyen humánerőforrás-hiánnyal küzdenek az intézmények. Ilyen körülmények között nem biztos, hogy az egykapus rendszert mindenütt szabad erőltetni, hisz ez egyfajta dugót képez az ellátási láncolatban: a betegek nem jutnak el időben a szükséges ellátó egységhez.”

Sürgősségi ellátás

A szakértő foglalkozott azzal is, hogy milyen gondok lehetnek a sürgősségi betegellátásban, lehetnek-e rendszerszervezési hiányosságai az elmúlt hetekben sürgősségi osztályokon történt haláleseteknek:

„Ma a humánerőforrás-hiány olyan mértékűvé vált a kórházakban, így a sürgősségi osztályokon is, hogy a páciensek több esetben vagy nem találkoznak időben orvossal, vagy ha találkoznak is, előfordulhat, hogy éppen egy szemész ügyel, akivel nem sokra mennek, ha éppen egy infarktust kellene felismerni. Az egészségügy 2010 előtt is ezer sebből vérzett, de a mai helyzet több szempontból kedvezőtlenebb, részben a szakemberhiány miatt, részben amiatt, hogy nem született átfogó koncepció a rendszer működésének fejlesztésére a 2014 utáni időszakban.”

Hangsúlyozta, egy ország lakosságának egészségi állapotáért nem csak az egészségügyi rendszer a felelős:

„Fontos szerepe van a szociális ellátásnak, a szociális hálónak is abban, hogy a bajba jutottak, a kedvezőtlen körülmények között élők számára milyen segítséget tud nyújtani. Nem mindegy például, hogy az egynapos beavatkozások után hazaküldött beteget otthon fűtetlen lakás várja-e, hogy van-e, aki ránézzen és segítsen, ha az állapota nem javul. Hála istennek az orvosokból mind a mai napig nem veszett ki a szociális érzékenység, ezért jobban odafigyelnek az ilyen betegekre.”

Kormányzati beavatkozás

Meggyőződése ahhoz, hogy javuljon a helyzet a kormányzatnak szisztematikusan és minden egyes területen be kellene avatkoznia a rendszerbe:

„Például a járóbeteg-szakrendelőknél az elszámolható teljesítmények volumenének korlátját meg kellene szüntetni, mert ha ezt fölszabadítanák, csökkenne a sürgősségi betegellátási osztályok iszonyatosan nagy leterheltsége. Ez a lépés kezdetben sok felesleges orvos- beteg találkozást generálna, de ez szabályozással, a protokollok betartatásával normális mederbe terelhető lenne. „

Tűntetésre készülnek az egészségügyben dolgozók

Az egészségügyről – kicsit másképp

A Fidesz szerint az egészségügy Magyarországon rendben van – nekik legyen mondva!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük