Connect with us

Ez a nap

Afrikai sertéspestis

Megosztás

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ágazati összefogást szorgalmaz annak érdekében, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) ne jelenjen meg a házi sertésállományokban, illetve minél kisebb kár érje az ágazatot a vírus esetleges terjedése esetén – közölte a NAK kedden.

Sertéstartóknak maradéktalanul be kell tartaniuk az előírásokat

Az agrárkamara kiemelte: a legfontosabb feladat az, hogy Magyarországon az ASP ne terjedjen át a házisertésekre, hiszen a betegség eddig csak a vaddisznóállományt érintette. Ennek érdekében a sertéstartóknak maradéktalanul be kell tartaniuk az állategészségügyi és járványvédelmi előírásokat.

A NAK kitért arra is, hogy tájékoztatta a kiskereskedelmi láncokat az ASP megjelenése miatt kialakult helyzetről.

A közleményben emlékeztetnek, hogy az ASP magyarországi megjelenése óta az országgal szemben több mint tíz állam vezetett be sertéshúsimport-tilalmat. Az  érintett országokba az elmúlt években megközelítőleg 40 ezer tonna, jellemzően magasabb árfekvésű terméket szállítottak, ez a teljes magyar sertéshúskivitel 30 százalékát tette ki.

A fertőzött területet folyamatosan ellenőrzik

A szakemberek szerint a jelenleginél jóval súlyosabb piaci zavart okozna a kórokozó megjelenése valamely jelentős, sertéshúst termelő és exportáló európai országban. A bevezetendő importkorlátozások következtében vélhetően beszakadnának az európai felvásárlási árak, és olcsó sertéshús árasztaná el a közép-kelet-európai piacokat – olvasható a NAK közleményében.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) korábban közölte, hogy április 21-én ASP betegséget igazolt a Heves megyei Gyöngyös-Gyöngyöshalász Földtulajdonosi Vadásztársaság területén talált vaddisznótetemben.

A hatóság az ASP megállapítása után kijelölte a fertőzött területet, valamint azon belül a betegség szempontjából különösen ellenőrzött területet. Megtiltotta továbbá a társas vadászatot, és az egyéni vadászatokat is feltételhez kötötte, így fertőzött területről élő vaddisznó, vaddisznó test vagy azok húsa nem szállítható ki.

Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes

A Nébih honlapján szerepel, hogy a vírus miatt Oroszország, Ukrajna, Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea, Ausztrália, Fehéroroszország és Dél-Afrika Magyarország egész területéről, Macedónia pedig Heves megyéből tiltotta meg a magyar sertéshús bevitelét.

Az afrikai sertéspestis – ami nem azonos a klasszikus sertéspestissel – az emberre nem veszélyes.

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján..

(MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük