Connect with us

Kerítésen innen

„Állampolgári bejelentés alapján” – dúl a nemzeti spicli-tömegsport

Megosztás

Érzik annak a tragikumát, hogy élnek köztünk olyanok, akiknek örömet okoz, ha feljelenthetnek másokat? Ráadásul olyanokat, akiknek már az emberi méltóságukat is cafatokban hurcolják kis pakkjukban, ami még az övék? Ez az a kultúra, amit védeni kell?

spicli
Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse
Megosztás

Érzik annak a tragikumát, hogy élnek köztünk olyanok, akiknek örömet okoz, ha feljelenthetnek másokat? Ráadásul olyanokat, akiknek már az emberi méltóságukat is cafatokban hurcolják kis pakkjukban, ami még az övék? Ez az a kultúra, amit védeni kell?

Ki kel fel úgy, hogy „ma is belerúgok, akibe csak tudok”?

Ismét felmentették a másodszor bíróság elé vitt pécsi hajléktalant – a végzés azonban nem jogerős, a rendőrség fellebbezett is ellene, írja a szabadpecs.hu. Hogy mire hivatkozik fellebbezésében a nyomozóhatóság, egyelőre nem tudni, később közlik írásban.

Mai Kormány-aljasság: „meddig élnek vissza a hajléktalanok mindannyiunk türelmével?”

Első

A két szabálysértési ügy közül az egyik a köztisztasági szabályok megsértése miatt indult. Azzal gyanúsították Gyulai Istvánt, hogy egy játszótéri padon feküdt, így azt (és környezetét) összeszennyezte. A bíróság szerint ez nem volt egyértelműen megállapítható.

Második

A másik szabálysértés az utcán való életvitelszerű tartózkodás gyanúja ( 90 napon belül négyszer figyelmeztették Gyulait). A bíróság is úgy látta azonban, ahogyan Gyulai István ingyen dolgozó megbízott ügyvédje, hogy az előző három, illetve négy figyelmeztetés nem számít, hiszen azokról szólt a korábbi, felmentő, eljárást megszüntető végzés is. Így az ügyvéd szerint egyértelmű, hogy újra kell indulnia a figyelmeztetéseknek, akkor is, ha nem telt el időközben 90 napnál több. A bírósági titkár úgy látta, hogy ez nem egyértelmű az új, módosított jogszabályban, Gyulai István őrizetét megszüntette, szabadlábon várhatja a következő tárgyalást.

Iványi: betiltani a hajléktalanságot nem csak lehetetlen, de embertelen megoldás is

Ezzel persze még nincs vége, a java még hátra van, lapozzon

Szerző

Prev1 of 2
Use your ← → (arrow) keys to browse

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük