Connect with us

Gyorshír

„Amikor Erdoğan, a véreskezű iszlamista diktátor átlépi a Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémia küszöbét…..”

Megosztás

Nemzeti rendőrségünk a „közrend veszélyeztetésének minősítette” és nem engedélyezte azt a tüntetést, amit a Magyar Tudományos Akadémia elé szerveztek, amikor kiderült, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök az MTA-ra is ellátogat.

erdogan
Megosztás

Nemzeti rendőrségünk a „közrend veszélyeztetésének minősítette” és nem engedélyezte azt a tüntetést, amit a Magyar Tudományos Akadémia elé szerveztek, amikor kiderült, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök az MTA-ra is ellátogat.

A vallásfilozófus szerint…

Gábor György szerint:

„Amikor Erdoğan, a véreskezű iszlamista diktátor átlépi a Széchenyi István által alapított Magyar Tudományos Akadémia neoreneszánsz palotájának küszöbét, amelynek homlokzatáról – mások mellett – Révai Miklós, Descartes, Galilei, Newton és Leibniz szobra tekint alá, az MTA vezetőinek egy pillanatra jusson eszébe, hogy azt a véreskezű diktátort engedik be a falak közé, aki 2016. augusztusában, a megrendezett aljas önpuccsot követően, a török állami tudományos és technológiai kutatási tanács irodáira ráküldte a rendőrségét, rengeteg embert őrizetbe vett, egyetemi oktatókat és tudományos kutatókat tartóztatott le, s – számos forrás szerint – kínoztatott meg. És jusson eszükbe az is, hogy az Erdoğan-rezsim kivenné az iskolák tantervéből Darwin evolúcióelméletét, mint ami ellentétes a Korán tanításával és élesen ütközik az iszlám hagyományával.

És persze jusson eszükbe néhány Széchenyi-idézet.

Például az, hogy

„a tudományos emberfő”

adja a nemzet igazi erejét. Meg az, hogy semmit sem ér egy ország

„jól megemésztett tudományok nélkül.”

Valamint az, hogy

„igazabb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs.”

Továbbá az, hogy

„köz intelligenciánk”

felettébb parányi. Aztán az, hogy a világ boldogabb népeinek színvonalára, az

„emberiség fényébe”

csakis műveltséggel lehetséges eljutni. S amikor Kossuth azt mondta, hogy

„Újait a kornak üterére tevé és megértette lüktetéseit…”

akkor Kossuth Széchenyiről beszélt, s nem Erdoğant anticipálta.”

Gyurcsányék ugyanerről….

A DK szerint felháborító és szimbolikus értékű, hogy

„az Orbán-rendszer egy saját népét börtönbe záró illiberális diktátor nyugalma kedvéért korlátozza az európai magyarok jogait.”

Mindeközben Orbán magát semmilyen eszmei, lelki skrupulustól nem feszélyezve körbevezeti kollégáját ott és akkor, amikor csak úrinak nem mondható kedve diktálja.

Orbán hódolata Erdogannak

Erdogan meglépte, amit az unió „béklyójában” szegény Orbánunk még nem tehet meg, pedig…..

Bruck András: Két hét alatt is lehet

Fluor Tomi kiakadt, nem csípi Erdogant….

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük