Connect with us

Ez a nap

Andy Vajna tavaly több mint 7 milliárdot kaszinózott össze

vajna-kaszino
Megosztás

Tét és versenytárs nélkül nyer hatalmasakat Andy Vajna, a fővárosban monopolhelyzetű kaszinókirály. A vagyonánál talán csak a befolyása nőtt jobban az Orbán-kormány oligarchájává átlényegült amerikai sztárproducernek.

A közvetlenül a Luxembourgban bejegyzett Las Vegas Casino s.a.r.l. által jegyzett cégnek nem is kellett agyonadóznia magát, a cégbíróságra nemrég leadott beszámoló szerint 46 millió forintnál is kevesebb adót fizetett. A Las Vegas Casino mérlegében tulajdonképpen a két – időközben összeolvadt – leánycégétől kapott osztalék csapódik le: az LVC Diamond csaknem 4,3 milliárdot, az LVC Gold majdnem 2,1 milliárdot hozott.

Az államtól elnyert koncessziós jog alapján ez a két leánycég működtette a múlt évben a fővárosi Sofitel, Tropicana és Atlantis kaszinókat, továbbá egy-egy játéktermet az Eurocenterben, illetve a Corvin sétányon. Az LVC Gold szeptemberben beolvadt az LVC Diamondba, addig az időpontig 6,9 milliárd forint árbevételt ért el, és a beszámolójában 1,18 milliárd forint koncessziós díj, valamint 878 millió forint játékadó szerepelt. Adózás előtt még így is több mint 2 milliárd volt az eredménye, ami után 340 millió forint adót kellett fizetnie.

A nagyobbik leány, az LVC Diamond mérlege a cikk írásakor még nem landolt a cégbírósági rendszerben, az anyavállalati beszámoló alapján úgy látszik, a Budapesten öt kaszinó koncessziós jogát elnyert Vajna 2016-hoz képest fokozta a tempót: az adózás után produkált 7,3 milliárd forintos eredmény csaknem 800 millióval több az egy évvel korábbinál. A saját tőke változásainak kimutatásából pedig az hámozható ki, hogy osztalékágon 7,396 milliárd forintot vettek ki a cégből, vagyis még az eredménytartalékból is lecsíptek egy keveset.

Vajnát a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek tartják

Vajnát a Napi.hu a milliárdosok toplistáján a 14. helyen szerepelteti 69 milliárd forintra becsült vagyonnal. Helyezésénél azonban jóval befolyásosabbnak tartják az üzletembert. A Napi.hu befolyásbarométere a leggazdagabbak között az 5. helyre tette, de a legbefolyásosabb médiaszemélyiségnek tartják, miután az ő érdekeltsége a Tv2, két megyei lap és rádiók is tartoznak a portfóliójába.

(Forrás: 24.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük