Áder János – közismert gúnynevét most mellőzöm – aláírta a rabszolgatörvényt. És még ahhoz is volt pofája, hogy szemtelenkedjen.
Bicskanyitogató jókívánság
Közleménye ezekkel a szavakkal zárul:
A Munka Törvénykönyvének módosítása az aggodalmak ellenére sem lehet akadálya annak, hogy a munkavállalók karácsonya áldott, a két ünnep közötti időszak békés, az új esztendő pedig nyugodt legyen.
Magyarország minden polgárának szeretetteljes karácsonyt, a család és a barátok körében örömteli perceket és boldog új évet kívánok.
Áder – a fideszesektől megszokott módon – hülyének tetteti magát. Valóban: minden adott ahhoz, hogy az ország „nyugodt legyen”…
Mit lehet erre az egészen kihívó, bicskanyitogató pofátlanságra felelni? Hát semmiképpen sem azt, amit a holnapi tüntetés jelmondatának terveztek: „Ne írd alá, János!”…
Áder, mint egykor Ferenc József, mindent megfontolt, mindent meggondolt… Megvizsgált – mondja – mindent.
Azért két apróságra ügyet sem vetett.
Nem vizsgálta a szavazás szabályszerűségét. Ez persze érhető: ha abban valami problémát talált volna, még a közigazgatási bíróságokról meg a környezetvédelem gyakorlati megszüntetéséről szóló „törvényeket” sem írhatta volna alá…
És természetesen nem vizsgálta magának a „törvényalkotásnak” a folyamatát: azt a gyorsaságot, amely egyeztetésekre sem adott lehetőséget. Igaz is: ha megvizsgálta volna, visszamenőleg hatályon kívül kellene helyeznie csaknem minden törvényüket…
Régen nem volt ilyen undorító karácsonyunk: hazánkban régen nem volt ennyire kihívóan aljas hatalom. Régen nem volt olyan karácsonyunk, amelyet ennyire belepett, beköpött volna a gátlástalan önkény.