Connect with us

Banánköztársaság

Antirasszista tüntetés iránt való jámbor szándék

Megosztás

Azt álmodtam az éjjel, hogy Szél Bernadett után én is följelentettem az „ismeretlen tettest”. Persze, csak álom az egész: demokráciában nem volna szükség rá, demokrácia híján meg kinek, minek…

Megosztás

Azt álmodtam az éjjel, hogy Szél Bernadett után én is följelentettem az „ismeretlen tettest”. Persze, csak álom az egész: demokráciában nem volna szükség rá, demokrácia híján meg kinek, minek…

De azért elmesélem – aztán szólok majd pár szót az antirasszista tüntetés iránt való jámbor szándékomról is.

Álmomban az „ismeretlen tettest”

– a rendszeresen megjelenő, az országot elborító rasszista plakátokon „Magyarország Kormánya” néven szerepel – vétkesnek gondoltam a Magyar Köztársaság Alkotmánya helyébe fideszes erőszakkal léptetett „alaptörvény” (zalaptákolmány) VIII. cikk (3) és IX. cikk (4), (5) bekezdésének folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett megsértésében. Az említett helyeken kimondatik, hogy pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak, a véleménynyilvánítás szabadsága pedig nem irányulhat mások emberi jogainak, etnikai, faji(?) vagy vallási közösségei méltóságának megsértésére.

A pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak megfogalmazás lényegében a pártok és az állam egymástól elkülönített működését jelenti. Márpedig az utóbbi, sorosozós években (visszamehetnénk egyébként mondjuk a konrádozásig, hellerezésig és tovább) a Fidesz és az állam föltűnő, rendszerszintű összekapcsolódásának tanúi vagyunk. Egyszerűen megkülönböztethetetlen, hogy például egy-egy sorosozásban  a Fidesz vagy éppen az „ismeretlen tettes” („Magyarország Kormánya”) nevében lépnek-e föl, naponta akár tízszer is, mégpedig évek óta. A szavak, a fordulatok egyformák, legyen szó fideszes pártemberről vagy az állam képviselőjéről. Az állam ugyanolyan hevesen, hazudozva, rágalmazva, gyűlöletre uszító módon nyilvánul meg, ahogy azt a Fidesz is teszi. Ennek belátásához elegendő belehallgatni a parlamenti „vitákba”, amelyekből „kiderül”, hogy a Fidesz ellenfelei vagy ellenségei egyúttal a magyar állam ellenfelei vagy ellenségei, és valamennyien Soros György ügynökei, idegen érdekek kiszolgálói. De persze körül is nézhetünk az országban.

Az „ismeretlen tettes” („Magyarország Kormánya”)

ugyanakkor választás rendje elleni bűncselekményt követ el, amikor jogosulatlanul beleavatkozik az EP-kampányba, a Fidesz érdekeivel maradéktalanul azonosulva, azt aggálytalanul kiszolgálva. Ugyanis ebben a választásban „Magyarország Kormánya” (másképpen az „ismeretlen tettes”) egyszerűen nem érdekelt… Legalábbis annyira nem lehet érdekelt, hogy ilyen nekivadultan „tájékoztasson”.

A Btk. 350. § (1) bek. e) pontja szerint az követi el ezt a bűncselekményt, aki a választásra jogosultat erőszakkal vagy fenyegetéssel, megtévesztéssel befolyásolni törekszik.

Az „ismeretlen tettes” és a Fidesz által közösen követett gyakorlat szerint hazaáruló, nemzetidegen, Soros-bérenc gyakorlatilag mindenki, aki akár az egészségügyről, például a várólistákról, az oktatásról, a CEU-ról, az MTA-ról stb. bármi nem tetszőt kérdez. Az évek óta tartó, jó ideje naponta többször is előadott sorosozás kirekesztő, megbélyegző, tehát fenyegető és megtévesztő jellege abszolút nyilvánvaló. A megtévesztés teljesen  szándékos, és a választó befolyásolására irányul.

A sorosozás nem csupán átlépi az emberi normalitás határait, nem csupán súlyosan erkölcstelen, embertelen és hazug, goebbelsi mintákat követő, hanem áthágja a jog által teremtett kereteket is.

Az említett cselekmények huzamosabb ideig tartó (folytatólagos) elkövetéséhez jelentős anyagi erőre is szükség van. Az „ismeretlen tettes” (a plakátokon „Magyarország Kormánya”) ezt az anyagi erőt közpénzek magánérdekű, a Fidesz céljait szolgáló fölhasználásával teremti elő, ismételten. Hűtlen kezelésnek nevezik azt a folyamatot, amelynek során a közpénzek elveszítik közpénz jellegüket, és magáncélokat szolgálnak…

A sorosozás, illetve általában az „ismeretlen tettes” és a Fidesz által nagy nyilvánosság előtt és folytatólagosan, vélhetően bűnszervezetben elkövetett, megtévesztéssel és megbélyegzéssel, fenyegetéssel megvalósított befolyásolási kísérlet megítélésem szerint megvalósítja a közösség elleni uszítás tényállását is.

Nyilvánvaló,

hogy mindaz, amit az „ismeretlen tettes” és a Fidesz a maga uszító szándékú propagandájában elkövet, nagy nyilvánosság előtt történik: folyamatosan használják a „közmédiát” és elképesztő méretűvé fölhizlalt terrormédiájukat. A „nemzeti konzultációk” és a folytatólagos plakátkampányok ugyancsak nagy nyilvánosság előtt zajlanak.

A közösség elleni uszítást nem csupán az valósítja meg, aki közvetlenül erőszakra buzdít; megvalósítja az is, aki olyan közhangulat, olyan gyűlölködéssel teli légkör kialakítására törekszik, amelyben bármikor előfordulhatnak erőszakosságok.

Megjegyzendő,

hogy mivel e bűncselekményt hosszabb ideje, folytatólagosan követi el az „ismeretlen tettes” –  „Magyarország Kormánya” –, az elkövetőre való tekintettel ki lehet, ki kell mondani: ez az uszító magatartás alkalmas arra is, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly mértékben szítsa fel, amely a köznyugalom megzavarására vezethet.

Az „ismeretlen tettes” által követett gyakorlat, mindenekelőtt az újabb és újabb plakátkampányok nem véletlenül idézik föl sokakban a goebbelsi időket. A vádak irracionalitása, ösztönökre sandító volta és végtelenített, primitív, ám bizonyos körben hatásos ismételgetése önmagában uszító szándékra vall; a legújabb plakáton is látható „háttérben mosolygó” zsidó és az előtérbe állított, „zsidósra” rajzolt bérenc képe 1945 óta Európában máshol nem tapasztalt, ugyanakkor Magyarországon sajnálatosan megszokott antiszemita uszítást valósít meg. Az elkövetés, a cselekmény megítélése szempontjából közömbös, hogy az „ismeretlen tettes” meggyőződését fejezik-e ki a plakátok, vagy „csupán” gátlástalan amoralitását tükrözik. Természetesen nem menti az elkövetőket az sem, ha a jelenlegi izraeli vezetés támogatására hivatkozhat.

A fentiek alapján indokoltnak tartom az eljárás megindítását megelőzően a legújabb plakátok haladéktalan eltávolításának elrendelését.

*

Hát valami ilyesmit álmodtam – laikus jogászkodásomon magam is mosolygok…

De a „közösség elleni uszításról” azért még mondok valamit

Rengeteg bűne van a jelenlegi hatalomnak, és magatartása bicskanyitogatóan kihívó. Oligarchákat nevez ki és vált le; oligarchái fölvásárolják, fölzabálják már-már az egész országot. Az „ismeretlen tettes” gondoskodik a jobb módúak támogatásáról, miközben magára hagyja, megbélyegzi a legszegényebbeket, például azokat, akik szerinte „gyermekeikből élnek”. Hihetetlen sikerrel gyakorolja az oszd meg és uralkodj elvét: szétzilál ellenzéket, civil szervezeteket, passzivitásba vagy őrjöngésbe taszítja a lakosság vele ellenséges érzületű részét, miközben megszállja-elzabrálja például az egyetemeket, elüldözi a CEU-t, és éppen most hajtja uralma alá az Akadémiát. Minden nap történik valami fölháborító, Fóton vagy máshol – folytathatnám, de minek.

Meggyőződésem szerint a fentiek elkövetéséhez szükséges erőt, támogatást a Fidesz és a vele szétbogozhatatlan egységben élő és tevékenykedő „ismeretlen tettes” (magát „Magyarország Kormánya” névvel illeti), igen jelentős részben rasszista hecckampányaival szerezte és szerzi meg.

Sok mindenért tüntettünk már:

voltak jelentéktelennek tűnő sikerek, de általában a kifárasztás vagy éppen a semmibe vétel gyakorlata jól működött. Tüntettünk már a CEU-ért, az Akadémiáért is. Azért az Akadémiáért, amelyet egy „kormánypárti” hozzászóló a Facebookon egyszerűen „zsidófészeknek” nevezett.

A helyzet mára – megítélésem szerint – a tűrhetetlenségig elfajult.

Március 15-e évek óta az aktuálpolitizálás áldozata. Nem is lehet másképp, amíg a társadalmat szét-, pontosabban szerteszét szakító hatalom van uralmon.

Kevés az idő – de gyors elhatározással és cselekvéssel még megszervezhető egy március 15-ei jelentős méretű és kifejezetten antirasszista tüntetés – pártokkal, civil szervezetekkel együtt. Természetesen a Jobbik nélkül.

Azt hiszem, nagyon nagy szükségünk volna a nyilvánvalóan Orbán- és rezsimellenes tömegdemonstrációra.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük