Connect with us

Ez a nap

Arab számlákra csempészték a fideszesek által elsikkasztott uniós pénzt

falusi szálláshely? lenyulható pénz
Megosztás

A kormánypárti politikusoknak visszaosztott alkotmányos költség azután arab befektetések formájában került vissza Magyarországra. A Magyar Nemzet szerint az FBI tanúvédelmi programja védi az Egyesült Államokban azt a magyar állampolgárt, aki Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában, futárként működhetett közre.

A férfit egyébként más ügyben, jelentős összegű pénzmosás gyanújával a magyar hatóságok is keresik, de az amerikaiak hiába jelezték többször, hogy náluk van, nem utaztak oda kihallgatni.

Az amerikai hatóságok szerint ő is egy szem volt abban a láncban, amelynek a segítségével az elmúlt években három-négy milliárd euró, vagyis ezerháromszázmilliárd forintnak megfelelő összeg szivároghatott ki Magyarországról arab és ázsiai számlákra. A pénz – az amerikaiak gyanúja szerint – a nyertes uniós pályázatok „alkotmányos költsége”, a kormánypárti politikusok részére visszaosztott jutalék.

Az FBI gyanúja szerint az összeget jellemzően az MKB-ból, esetenként pedig más, a kormány által ellenőrzött magyar bankokból vették fel.

A tranzakció készpénzben történt, alkalmanként néhány millió eurós összegben, hogy aztán a futárok (ilyen volt az Amerikában védett férfi is) gyémántban vagy az arab világ párhuzamos bankrendszerén, az úgynevezett havalán keresztül vigyék külföldre, jellemzően közel-keleti vagy szingapúri számlákra.

Az amerikaiak gyanúja szerint a pénz egy része strómanokon keresztül, arab befektetésnek álcázva jött vissza Magyarországra, hogy luxusszállodákat, kastélyokat és egyéb ingatlanokat vásároljanak belőle. Az amerikai hatóságokat azért is zavarja az illegális pénzügyi megoldás, mert a nemzetközi terrorizmust is e csatornákon (különösen a havalán) keresztül finanszírozzák, így megpróbálják a módszert tűzzel-vassal irtani.

A lap úgy tudja, az amerikai hatóságok a magyar férfi vallomása alapján konkrét nyomozati cselekményeket is kértek a magyar hatóságoktól, de harminc nap után azt a választ kapták Budapestről, hogy itteni kollégáik nem találtak semmilyen bűncselekményre utaló nyomot.

ORFK: pontatlanságokat tartalmaz a Magyar Nemzet elsikkasztott uniós pénzekről szóló cikke

Az ORFK hétfőn délután az MTI-hez eljuttatott közleményében többek között kiemelte: az ügy sem európai uniós sem magyar költségvetési forrásokat nem érintett.

Az ORFK kommunikációs szolgálata az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a napilap „Gyémánttá vált jutalék, magyar védett tanú Amerikában” című cikke – mint fogalmaztak – „aligha véletlenül” hemzseg a pontatlanságoktól.

Mint kifejtették: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytatott nyomozást különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt a jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó, nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló 37 éves Faidt Péter András ellen. A magyar állampolgárságú férfi 2014. június 18. és 2014. november 10. között társaival bűnszervezetben követte el a bűncselekményt.

A gyanúsítottak módszere az volt, hogy több magyarországi bejegyzésű, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytató társaság nevében bankszámlát nyitottak különböző pénzintézeteknél. Majd ezeket a számlákat további bűntársaiknak átadták, hogy azokra különböző, nem magyarországi bejegyzésű gazdasági társaságok sérelmére elkövetett csalásokból származó átutalásokat végezzenek, amelyeket további bankszámlákra utaltak vagy megkíséreltek utalni. A bűncselekmény európai uniós és magyar költségvetési forrásokat nem érintett – szögezték le.

Faidt Péter András társaival szemben az NNI tavaly július 7-én befejezte a nyomozást. A Fővárosi Főügyészség tavaly november 8-án benyújtotta vádiratát. A vádlottak közül egy ember házi őrizetben van, ketten lakhelyelhagyási tilalom alatt állnak. Az NNI Faid Péter Andrással szemben felfüggesztette a nyomozást, amíg nem hallgatták ki gyanúsítottként.

A magyar nyomozó hatóság előterjesztést tett az amerikai igazságügyi hatóságok irányába a nemzetközi jogsegélykérelem teljesítésére. Az Amerikai Egyesült Államokban Faid Péter Andrással szemben folytatott eljárásról a magyar hatóságok nem rendelkeznek információval – olvasható az ORFK közleményében.

Legfőbb Ügyészség: pontatlan és valótlan információk jelentek meg egyes pénzmosásos eljárásokról

A Legfőbb Ügyészség hétfő délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: tudomásuk szerint egyik eljárásban sem merült fel, hogy az elmúlt években uniós pályázatokból 3-4 milliárd eurót visszaosztottak volna „jutalék” gyanánt kormánypárti politikusok részére. Az sem merült fel továbbá, hogy az így visszaosztott pénzösszeget magyar bankokból készpénzben felvették volna, illetve gyémántokra konvertálták volna át, vagy úgynevezett hawala utalás formájában Ázsiába továbbították volna, majd visszakonvertálást követően, közel-keleti, vagy szingapúri bankszámlákon helyezték volna el és Magyarországra immár legális beruházásként juttatták volna vissza az összeget.

Azt írták: a sajtóban megjelölt ember és társai ellen különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytatott nyomozást, mivel a gyanú szerint közreműködtek különböző nyugat-európai (spanyol, portugál, belga, német és francia) gazdasági társaságok sérelmére elkövetett csalásokból származó összegek banki átutalások révén történő tisztára mosásában.

Az említett férfi az eljárás során – a házkutatás előtt mindössze órákkal – külföldre szökött, míg társait elfogták és gyanúsítottként kihallgatták. Az elszökött férfivel szemben európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Fővárosi Főügyészség a szökött férfi elfogott társaival szemben 2017. november 8-án vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken. A szökésben lévő emberrel szembeni eljárást felfüggesztették.

A magyar ügyészségnek nincs arról tudomása, hogy az USA igazságügyi hatóságai felajánlották volna a magyar hatóságoknak, hogy az USA-ban kihallgathatják a szökésben lévő férfit. A magyar ügyészségnek ilyet nem ajánlottak – jegyezték meg.

Az amerikai hatóságok egy másik ügyben 2017-ben kérték hat magyar állampolgár, egy másik – ugyancsak pénzmosással foglalkozó – bűnszervezet tagjainak letartóztatását és kiadatását az Igazságügyi Minisztériumon keresztül. A bíróság a kiadatási őrizetet, majd a kiadást is elrendelte, azonban az igazságügyi miniszter – mint kiemelték: nem a legfőbb ügyész – megtagadta a kiadatást. A miniszter egyidejűleg felhívta ügyészséget a nyomozás elrendelésére.

A Fővárosi Főügyészség a nyomozást elrendelte, amely az NNI-n jelenleg is folyamatban van – olvasható az ügyészségi közleményben.

(Forrás: Magyar Nemzet, MTI)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/magyarnal-csak-ket-orszagban-romlott-nagyobbat-korrupcios-helyzet/

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. teuton

    2021.08.29 12:49 at 12:49

    Olvassatok!
    Több, mint 1000 milliard forint elcsalasarol van szo, de HAZIÖRIZETBEN, szabadlabon lehet vedekezni.
    Az amik megkereseseröl NEM TUD a magyar ügyeszseg.
    Az igazsagügyminiszter 6 szemely ellen folyo kiadatast megszüntette, de az allitolag nyomozas mar 6 eve folyik ellenük. Termeszetesen szabadlabon vannak, a nevüket eltitkoljak.
    Ha valakit 2 par zokni ellopasa miatt bolti lopasert köröznek, annak a nevet es fenykepet is közlik… Na ennyit a magyar jogallamrol…

  2. László

    2021.11.19 13:15 at 13:15

    Ez a velejéig romlott, korrupt magyar i-gazság-szolgáltatás.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük