Connect with us

Gyorshír

Augusztus 20. – Három napos nemzeti ünnep

Megosztás

Idén – a hosszú hétvégére tekintettel – három napig tartanak az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjai. Mindhárom napon lesznek koncertek is.

Megosztás

Elfogadta az augusztus 20-i nemzeti ünnep biztosítási tervét a rendezvény biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden az MTI-nek.

Minden adott a zavartalan lebonyolításhoz

A testület keddi ülését követően – Kovács Zoltán, aki az operatív törzs vezetője is – megjegyezte: az ünnepi előkészületek az előzetes terveknek megfelelően haladnak.

A kormányszóvivő megerősítette: minden adott az augusztus 20-i ünnepi programok zavartalan megvalósításához.

Fellép a Tankcsapda is

Idén – a hosszú hétvégére tekintettel – három napig tartanak az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjai. A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján 10 órától várja a látogatókat. Szintén mindhárom napon lesznek koncertek. Augusztus 19-én, az ünnep előestéjén a Tankcsapda is fellép a Gellért-szobornál.

Augusztus 20-án a programok idén is a Kossuth téri ünnepséggel kezdődnek, ahol – katonai tiszteletadás mellett – felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen köszöntőt mond Benkő Tibor honvédelmi miniszter és beszédet mond Áder János köztársasági elnök. Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és Szent Jobb-körmenet. A programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd – ismertette Kovács Zoltán.

Az államalapítás és az államalapító, Szent István király emlékére augusztus 20. hivatalos állami ünnep.

(Forrás: MTI)

Operatív törzs törpöl azon, hogyan legyen szuperbiztonságos az augusztus 20-ai tűzijáték!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük