Connect with us

Banánköztársaság

Az antiszemita Varga Biró Tamás a kormány új üdvöskéje?

Megosztás

Varga Biró Tamás évekig a Jobbik táborát erősitette, antiszemita szövegeket irt egy náci portálon. Majd mikor a párt néppártosodni kezdett, szakított velük s átállt a Fideszhez. Érdekes, hogy a kormány milyen feledékeny s megbocsájtó ha egy volt jobbikos az ő propagandájukat hajlandó hirdetni.

Varga B. Tamás ugyanis anno ezt a dalt irta Orbán Viktornak. (A cikkünk megjelenése óta törölte a YouTube-ról, de a szerzőnk előrelátó volt és elmentette  videót a vimeora – a szerk)

Nem szeretném reklámozni Varga B. összes antiszemita megnyilvánulását de a legdurvábból, ami 2011-ben a Magyar Szigeten hangzott el, idéznék.

Ez a dal arról szól, hogy amíg a dédapja a háborúban harcolt, addig a zsidók inkább meggazdagodtak, és leléptek, „és mentek a vonatok sorban, de rajtuk biz’ egy Kohn se ült, és sok kemény hazugság árán a fél világ megszégyenült”

„És hazudtak, hazudtak egyre
És mint folyó, úgy dőlt a lé
Ajjajjaj.jajjajjaj
Zyklon-B, Zyklon-B”

S ez az ember, aki nyíltan antiszemita, aki nyíltan kelt gyűlöletet kisebbségek ellen, nos ő mostanában az Echo tv Keménymag című műsorának rendszeres vendége.

Hölgyeim és Uraim tényleg ez a nemzet hangja? Tényleg ez az érték?

https://youtu.be/OdbvPpukAh8

Zina Mihailova

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. CsipkeRózsa

    2018.01.22 16:19 at 16:19

    És nyíltan tagadja a Holokausztot is!

    Fejlődik a Fidesz-tagság!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük