Connect with us

Állati

Az egészségügy rendbetételét ígéri a DK

Megosztás

Gyurcsányék, ha kormányra kerülnek  felszámolják az egészségügyi krízishelyzetet, ígéri a párt, és úgy tűnik meg is van a pontos tervük állítja Gréczy Zsolt.

A sürgősségi osztályok helyzetének javítása, a várólisták megszüntetése a cél

Gréczy Zsolt szóvivő szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy megszüntetnék a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetirodát, és az annak költségvetésében szereplő 25 milliárd forintot a sürgősségi osztályok működésére fordítanák.

A közmédia költségvetéséből 30 milliárd forintot a műtéti és a vizsgálati várólisták csökkentésére csoportosítanak át – közölte. Hozzátette, hogy a futballra költött forrásokból garantálják, hogy az egészségügyi dolgozók valóban megkapják a nekik ígért 12 százalékos béremelést. A hátrányos helyzetű térségek kistelepülésein található háziorvosi körzetek finanszírozási forrásait pedig a duplájára emelik – ígérte Gréczy Zsolt.

A tao-támogatásokból CT és MRI készülékeket vásárolnának

A DK szóvivője azt is elmondta, hogy felfüggesztenék a látvány-csapatsportok tao-támogatását és az így befolyó pénzekből többek között CT és MRI készülékeket vásárolnának.

Kérdésre közölte, nem támogatják a Stop Soros törvénycsomagot, mert az egy bohóctréfa. Soros György nem tör világuralomra, nem kívánja megsemmisíteni Magyarországot – tette hozzá Gréczy Zsolt.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük