Connect with us

Állati

Az egyetlen esély: frontális támadás Orbánia ellen!

támadás Orbánia ellen!
Megosztás

A demokratikus ellenzéknek végre föl kellene hagynia minden tereléssel, mellébeszéléssel, sunyítással, és nyíltan, tényleg frontálisan kellene megtámadnia Orbániát. Rövid távon – a 2018-as parlamenti „választásig” – minimális az esély a győzelemre, de legalább a további megszégyenülés elkerülhető, s azzal megszülethet az Orbán-rezsim belátható időn belüli megbuktatásának reménye.



Gulyás  és bandája

Tulajdonképpen még mindig el lehetne hagyni az úgynevezett „országgyűlést”: koholt képekkel és szeszekkel minek mocskolná magát a demokratikus ellenzék szegyig..? Hiszen már eddig is… – de minek tetézni? Nem az lehetne a jelenlegi körülmények között legjobb (a legkevésbé rossz) taktika is, ha az „országgyűlést” átadnák a Fidesz és a Jobbik bandaháborújának?

Persze, a parlamenti kivonuláson a mandátumról való lemondást értem. Erre a holnapi züllésnap megfelelő alkalmat is kínál: a bűnszervezet december 12-én, kedden fogja „megtárgyaltatni” Gulyás Gergely és bandatársai (Balla György, Hollik István, Németh Szilárd István, Répássy Róbert) „javaslatát” az EU elítéléséről… „javaslat” nyilván keresztapai ösztönzésre született meg.

Szemben Európával

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 28. §-ának (4) bekezdése alapján „az Európai Parlament a Soros-terv végrehajtásáról szóló határozatával szemben” címmel a mellékelt határozati javaslatot kívánom benyújtani.

…../2017. (…..) OGY határozat 

az Európai Parlament Soros-terv végrehajtásáról szóló határozatával szemben

1. Az Európai Parlament 2017. november 16-án határozatot hozott a Soros-terv végrehajtásáról: a bevándorlók befogadására és szétosztására irányuló rendeleti javaslatról. Ez a határozat felháborító, ezért elutasítjuk.

A magyar Országgyűlés elutasítja, hogy állandó betelepítést és kötelező szétosztást indítsanak el az európai nemzetek kárára. Bevándorlók állandó behozatala és kötelező kvóta alapján történő szétosztása visszafordíthatatlanul megváltoztatná Európa jövőjét és kultúráját.

A magyar Országgyűlés elutasítja a bevándorlók beáramlásának felgyorsítását, és a csoportban történő áthelyezést.

A magyar Országgyűlés elutasítja, hogy jogköröket adjanak át a bevándorlást támogató Soros szervezeteknek, annak érdekében, hogy részt vegyenek a bevándorlók behozatalában és szétosztásában.

A magyar Országgyűlés elutasítja, hogy a tagállamok megbüntetésével kényszerítsék ki a bevándorlók befogadását.

A magyar Országgyűlés felhívja a figyelmet arra, hogy a schengeni külső határvédelemi kötelezettség egyes tagállamok általi be nem tartása nem teremthet alapot arra, hogy a jogsértők szolidaritásra hivatkozva követeljék a határvédelem hiánya miatt érkezett bevándorlók államok közötti szétosztását.

A magyar Országgyűlés elvárja az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását, valamint a magyar emberek népszavazáson kinyilvánított akaratát a kötelező betelepítési kvóta elutasításáról.

A magyar Országgyűlés felszólítja Magyarország Kormányát, hogy ne engedjen az Európai Parlament és az uniós bürokrácia nyomásának, védje meg hazánk alapszerződésekben garantált jogait, utasítsa el a Soros-tervet, és folyamatosan tájékoztassa Magyarország polgárait a Soros-terv végrehajtásának állásáról és a kormány Magyarország védelmét célzó tervezett és folyamatban lévő intézkedéseiről.

2. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

A „javaslat” lényegében minden szava hazugság

Hazugság ahogy maga az egész migráncsozó-brüsszelező-sorosozó kampány  is. 



1. Végre nyíltan meg kell védeni Soros Györgyöt az ellene irányított goebbelsi, tudatosan antiszemita indulatokat erősítő, gyűlöletkeltő rágalmaktól; meg kell védeni a bűnszervezet aljas uszításától azt az embert, akinél becsületesebb szándékkal több pénzt senki sem fordított Magyarország javára. Meg kell védeni magát a nyílt társadalom demokratikus eszményét a bűnszervezet által handabandázott állítólagos „nemzeti értékekkel” – valójában Orbán és társai magánérdekeivel – szemben.

2. Végre nyíltan ki kell állni a menekülteknek az ország teherbíró képességével arányos befogadása mellett! Senki sem kíván tőlünk ennél többet!
Ez nyílván kisebbségi vélemény volna ma Orbániában – viszont tisztességes, emberséges. És mégiscsak bízni kellene abban, hogy az embertelenség, a gyűlölködés kényszerképzetes őrjöngése egyszer véget ér – s annál előbb érhet véget, minél hamarabb és minél erőteljesebben jelenik meg a közéletben a nyíltan demokratikus, humanista álláspont. Nem vitás: képviselői, hangoztatói a mai hatalom részéről lejáratásnak, üldözésnek teszik ki magukat: de politikai értelemben mit veszíthetnek még? Erkölcsileg csak nyerhetnek, s a politikának a moráltól való, Európában régóta példátlanul gátlástalan elválasztása nem tarthat örökké.
Lehet-e bármiről is értelmesen vitatkozni vagy egyáltalán beszélni abban az „országgyűlésben”, amelyben a hatalom azzal vádolja Soros Györgyöt, hogy nyíltan beavatkozik a „választásba”?! Azzal avatkozik be, hogy visszautasítja a rá szórt rágalmakat… Azoknak a rágalmait, akik maguk építették-építik egész ocsmány „választási” kampányukat a gyalázatos sorosozásra…

A demokratikus alapértékeket, az elemi emberség és tisztesség normáit akkor is képviselni kell, ha azokat a társadalom relatív, ám módfelett aktív, megvadított többsége nem tiszteli.

3. Abba kellene tehát hagyni a teljesen értelmetlen „szakpolitikázást”, amellyel csupán az Orbán-rezsim legitimitásának látszatát segítheti megteremteni a demokratikus ellenzék.Kellene holnap egy parlamenti közös álláspontot megfogalmazó vezérszónoklat, amely a rezsim bűneinek tömör, hatásos, vádiratszerű fölsorolásában külön és nyomatékosan kiemelné a migráncsozó-sorosozó hecckampány botrányát, s azután bejelentené a kivonulást…

Mert nem tartható fenn a beszélő viszony sem az EU (ma még) egyetlen olyan „kormányával”, amely állami szinten űzi a végtelenített gyűlöletkeltést, a sunyin antiszemita intenciójú uszítást!

A parlamenti választás bojkottja

4. Egy ilyen lépés logikus folyománya volna a parlamenti „választás” bojkottja – ám ahhoz, hogy ezt megtegyék, a demokratikus ellenzéknek nagyon gyorsan meg kellene erősödnie, hitelessé kellene válnia.
Márpedig a „választás” bojkottja messzemenően indokolt volna, tekintettel arra, hogy azt a Fidesz hecckampányaival, közpénzből fenntartott terrormédiájával, az elbitorolt „közmédiával” már elcsalta…

Igen: valami ilyesmire, ilyen elhatározásra volna szükség. Mikor minden veszni látszik, csak radikális fellépés változtathat a dolgok menetén.

Talán még változtathatna.



Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. kocsmáros60

    2017.12.11 19:40 at 19:40

    Gusztos Úr !! Jól átgondolta amit írt ?? Nem akarom megsérteni de a mindennapok nem épen az ön írását igazolják ..

  2. Gusztos István

    2017.12.11 20:08 at 20:08

    Mindig igyekszem átgondolni…

  3. kocsmáros60

    2017.12.11 20:53 at 20:53

    Nem vitatom véleményét de a „”megvadított többségen „” azokra a politikusokra gondol akik nem veszik figyelemben ,először 3.3 millió majd most a 2.3 millió adófizető , szavazó állampolgár véleményét ..??? Nem akarom itt boncolni az írását de ma már nem csak a médiában lehet hírekhez jutni ..Sajnos alig van család akinek ne dolgozna külföldön valakije ..Ők másképp beszélnek a nyugati államokban lévő bevándorlókról mint a nyugati média .. A kint élőket hallgatva talán a kormány bevándorlás politikája is elfogadhatóbb ..

  4. Gusztos István

    2017.12.12 08:14 at 08:14

    Orbánia „kormánya” bűnszervezet – semmi sem elfogadható tehát abból, amit művel. Különösen amit „bevándorlás” ügyében csinál: mert az előre megfontoltan, aljas indítékból, hűtlenül kezelt közpénzekből folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett rémhírterjesztés, uszítás…

  5. kocsmáros60

    2017.12.12 16:50 at 16:50

    Na ez a különbség ..Mert van aki kormányról , Orbánról beszél én a külföldön élő fiatal rokonaink és barátaiktól kapott hírek m alapján mondok véleményt a bevándorlásról ..A kint dolgozók véleménye alapján ne túlzott , nem rémhír , nem úszítás amit kormány csinál ..Az szégyen amit média csinál ..Attól hogy nem látod vagy nem akarod látni attól még sok veszély van a bevándorlás politikában . Ott vannak a bevándorlók által csak Európában elkövetett terrorcselekmények ..Ha olyan hiteles a média talán meg kellene kérdezni ==A BEVÁDOLÓK ÁLTAL ELKÖVETETT TERROR CSELEKMÉNYBEN ELHUNYTAK HOZZÁTARTOZÓJÁT == Vagy ezek csak rémhírek ??? Csak amit a katonaságra ,rendőrségre kell költeni a bevándolópárti államokban arról nem beszél senki ..A Franciáknál , Brüsszelbe ,Angliába II, fokú terror ellenes védekezés , készültség folyamatosan a Németeket nem tudom ..De azt igen hogy jelenleg a Németnél a 2016-2017 jött bevándorlóknak még TÍZ %-a sem dolgozik ..Ezeket el kell tartani ..Ezek a R É M H Í R E K ???

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük