Connect with us

Ez a nap

Az Elios közbeszerzéses bevételeinek 84 százalékát az EU fizette

A Tiborczhoz köthető cég bűnszervezetben követte el az EU pénzének megcsapolását
Megosztás

Összesítette az Átlátszó oknyomozó portál az Elios Zrt. által egyedül vagy konzorciumban elnyert munkákat: a cég, amelyben Orbán veje, Tiborcz István tulajdonosként és igazgatósági tagként is feltűnt, 2010 és 2017 között majdnem 80 közbeszerzést nyert el.

Az Elios egészen 2017 őszéig, nagyjából az OLAF-ellenőrök megjelenéséig nyert közbeszerzéseket. A munkák nagy részét minden évben európai uniós forrásokból fizették a megbízók: az Átlátszó szerint az EU-s források aránya szinte végig 80 és 100 százalék között volt az Elios Zrt. (korábban ES Holding Zrt. és E-OS Innovatív Zrt.) által hét év alatt elnyert tendereknél, vagyis a portál összesítése alapján az Elios bevételeinek 84 százalékát uniós forrásokból szerezte. Csak 2016-ban nem jutott a céghez egy forint európai uniós pénz sem.

A Tiborcz Istvánhoz köthető vállalkozás 2010-ben 567 millió, 2011-ben 1,54 milliárd, 2012-ben 418 millió, 2013-ban 714 millió, 2014-ben 3,38 milliárd, 2015-ben 7,28 milliárd, 2016-ban 485 millió értékben nyert el közbeszerzéses munkákat. Vagyis a 2016-ig elnyert munkák összértéke 14,4 milliárd forint, ebből az uniós forrás 12,1 milliárd. 2017-ben a cég harmadmagával ráadásul elnyert egy, az MVM által kiírt 50 milliárd forintos keretszerződést naperőműépítésre, de a MÁV-tól is kapott egy 1,4 milliárdos megbízást.

Az OLAF 2015-től vizsgálta az Elios Zrt. gyanúsnak tartott tendereit, jelentésük szerint pedig a 2013 és 2015 között Tiborcz István érdekeltségében álló vállalat üzemszerűen csalhatott a vidéki települések közvilágítási pályázatain. A 35 vizsgált pályázatból 17 esetében sablonszerűen nyerte a pályázatokat a vállalat, a beadott tendereken visszatérően a cég szerepelt, és egy ember írta őket: egy matematikai módszer segítségével a gyengébb ajánlatok minden részletükben 5, illetve 7 százalékkal magasabb árat tartalmaztak, mint az aztán legjobbnak ítélt Elios-ajánlat. Ráadásul, az Átlátszó értesülése szerint, Hamar Endrének, az Elios egykori tulajdonosának cége, a Sistrade részt vett egyes pályázatok előkészítésében az önkormányzatok részéről, miközben még az Eliosban is tulajdonos volt.

(Forrás: Átlátszó, mno.hu)

Kapcsolódó:

Megszólalt végre Polt Péter az Elios-ügyben, persze nem mondott túl sokat

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük