Connect with us

Ez a nap

Az ellenzék dolga, hogy a rászorulókkal foglalkozzon

Megosztás

Szeretnénk megőrizni a baloldalnak a XV. kerületet – jelentette ki Németh Angéla több baloldali párt által támogatott polgármesterjelölt.

Megosztás

Szeretnénk megőrizni a baloldalnak a XV. kerületet – jelentette ki Németh Angéla több baloldali párt által támogatott polgármesterjelölt hétfőn Budapesten, aláírásgyűjtést indító sajtótájékoztatón.

A cél: a tavaszi baloldali siker megismétlése

A jelenleg polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester azt mondta, megtiszteltetés lenne, ha őt választanák meg Hajdu László (Demokratikus Koalíció) utódjának.

A cél, hogy ne a Fidesz hatalma erősödjön ebben a kerületben is, hanem sikerüljön megismételni az áprilisi országgyűlési választáson elért baloldali sikert – hangoztatta, hozzátéve, fontos megállítani a kétharmadot.
Németh Angéla szavai szerint Hajdu László sokat dolgozott egyebek mellett a szép környezetért és a közbiztonságért.

A támadásokra reagálni fognak

Azt mondta, a kampányuk nem a másik „köpködéséről” szól majd, hanem pozitív üzenetek sugárzásáról, a támadásokra azonban reagálni fognak.

Sok félrevezető szórólap jelent meg a kerületben, az általuk kiadott anyagokon viszont található impresszum – közölte.

A polgármesterjelölt abbéli reményének adott hangot, hogy már az első napon, hétfőn összegyűlik a szükséges mennyiségű aláírás.

A kampányt országos szintre viszik

Székely Sándor, a Szolidaritás elnöke úgy vélekedett: Németh Angéla biztosan jól vezetné a kerületet.
Közölte, a kampányt országos szintre viszik, mert az nem csupán a XV. kerületről szól, hanem arról is, miként fut neki az ellenzék jövőre az európai parlamenti és az önkormányzati voksolásnak. Az ellenzék dolga, hogy a rászorulókkal foglalkozzon – hangoztatta Székely Sándor, aki azt mondta, ha kell, házról házra járva győzik majd meg az embereket.

Kérdésre felelve, Németh Angéla azt mondta, hogy győzelme esetén ugyanazokkal az őt támogató képviselőkkel dolgozna az önkormányzatban, mint jelenleg.

Székely Sándor egy újságírói felvetésre úgy reagált: a kampány során elő fognak állni a szociáldemokrata értékekkel a városvezetésben.

A támogató szervezetek közösen indítottak ajánlásgyűjtést

Németh Angéla a Rászorulókat Támogatók Egyesülete, valamint a Szolidaritás színeiben vesz részt a szeptember 30-ai időközi polgármester-választáson, indulását a Magyar Szocialista Párt, a DK, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt is támogatja.

A sajtótájékoztatón a jelölő szervezetek tagjai, továbbá a támogató szervezetek politikusai, tagjai és aktivistái szintén jelen voltak, közösen indítottak ajánlásgyűjtést.

A választást azt követően kellett kiírni, hogy Hajdu Lászlót (DK), a kerület korábbi polgármesterét áprilisban országgyűlési képviselővé választották. A Fidesz-KDNP jelöltje László Tamás lesz; ő 2010 és 2014 között már vezette a Rákospalotából, Pestújhelyből és Újpalotából álló kerületet.

(Forrás: MTI)

Ellenzéki együttműködést – most!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük