Connect with us

Ez a nap

Szijjártó! Az ENSZ emberi jogi főbiztosa nem Magyarországról, Orbán Viktorról beszélt

Szijjártó
Megosztás

Azonnali lemondásra szólította fel Szijjártó Péter az ENSZ emberi jogi főbiztosát, Zeid Raad al-Husszeint, mert idegengyűlölettel és rasszizmussal vádolta meg Orbán Viktor kormányfőt hétfőn Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 37. ülésén elmondott beszédében.

Méltatlan és felháborító a vád – mondta Szijjártó Péter

„Ez elfogadhatatlan az ENSZ tisztségviselőjétől, méltatlan és felháborító a vád, a főbiztosnak le kell mondania – hangsúlyozta a magyar külgazdasági és külügyminiszter saját beszédében a 37. ülésen.

Az emberi jogi főbiztos beszédében egyebek közt így fogalmazott: „ismét divat az elnyomás, a biztonság visszaszorult, az alapvető szabadságjogok háttérbe szorulnak a világ minden táján. A szégyen is visszakozóban van. Európában idegenellenesek és fajgyűlölők egyre kevésbé leplezik és zavartatják magukat, mint például Orbán Viktor, aki a hónap elején azt mondta, ‘nem akarjuk, hogy színünk másokéval keveredjen’. Nem tudják, mi történik a kisebbségekkel olyan országokban, amelyek vezetői etnikai, nemzeti, faji tisztaságra törekednek?” – tette fel a kérdést Zeid Raad al-Husszein.

Az MTI-nek telefonon nyilatkozva megjegyezte, hogy a főbiztos nem először vádaskodott Magyarország ellen, nem először próbálta a legsötétebb diktatúrák tulajdonságait Magyarországra aggatni „méltatlan módon”.

A miniszter felszólalásának lényegét hangsúlyozva elmondta, hogy Magyarország álláspontja egyértelmű és világos: a migráció nem alapvető emberi jog, meg fogjuk védeni határainkat, és minden meg fogunk tenni, hogy az ENSZ-ben a migrációról folyó vitában álláspontunkat a legvilágosabbá tegyük.

Az ENSZ február elején az egész világra kiterjedő migrációs egyezménytervezetet tett közzé, amely egyebek közt azt is tartalmazza, hogy az illegális határátlépés ne minősüljön bűncselekménynek.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük