Connect with us

Ez a nap

Az NVB szerint nincs köze a választási kampányhoz a kormány rasszista plakátjainak

Megosztás

A Nemzeti Választási Bizottság szerint nem szabad korlátozni a kormány tájékoztatási tevékenységét. Akkor sem, ha az véletlenül megegyezik a Fidesz egyetlen kampányüzenetével.

Nem egészen két héttel az április 8-ai választások előtt kerültek ki a kormány új plakátjai az egész országban. Ezeken már nem szerepel semmilyen állítás vagy szlogen, csak egy nagy STOP-táblát nyomtak rá a tömegben megjelenített, más bőrszínű emberek fejére. A rasszista plakát ellen már petíció is indult.

Szél Bernadett viszont nem a rasszista gyűlöletkeltés miatt fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz, hanem mert ezt a nagy piros STOP-táblát képesek voltak „Kormány Információ” fejléccel teríteni az országban.

Az LMP társelnökének beadványa szerint a plakátkampány „kampánytevékenységnek minősül és a FIDESZ-KDNP jelölő szervezeteinek választási üzeneteinek eljuttatását segíti jogellenesen.”Ugyanis, ahogy Szél egy kúriai végzésre hivatkozva írja, „az államnak, így a Kormánynak is a választási eljárásban semleges pozíciót kell elfoglalnia, a pártok közti versenyben nem vehet részt, nem segítheti egyes pártok választási üzeneteinek eljuttatását”.

A Nemzeti Választási Bizottság viszont elutasította Szél beadványát. Nem volt teljes az egyetértés, az itt olvasható határozatban az szerepel, hogy 12 igen és 9 nem szavazattal ment át a döntés.

A határozatból az olvasható ki, hogy szerintük Szél hibát követett el, amikor a fideszes politikusok kampány alatti nyilatkozatait vetette össze a plakát üzenetével, hiszen ez csak annyit bizonyít, hogy a kormánypárti politikusok egyetértenek a kormánnyal.

(Forrás: 444)

Kapcsolódó:

Nigel Farage Brexit-plakátját másolja a magyar kormány

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük