Connect with us

Ez a nap

Az Orbán-kormány arra ítélte a nyugdíjasokat, hogy stagnáló, inkább romló életszínvonalon éljenek

nyugdíj
Megosztás

A Demokratikus Koalíció csütörtökön együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesülettel.

Vegyes indexálás

Az aláírást követő budapesti sajtótájékoztatón a DK EP-listavezetője elmondta, újra bevezetnék a vegyes indexálást a nyugdíjemelés kiszámításakor.

Dobrev Klára hangsúlyozta, hogy korábban a baloldali kormányok is ezt a rendszert alkalmazták, vagyis amikor magasabbak voltak a bérek, akkor nőttek a nyugdíjak is, de amikor az országnak gazdasági problémái voltak, például a válság idején, akkor a nyugdíjak értéke is csökkent. Az Orbán-kormány által használt rendszer azonban arra ítélte a nyugdíjasokat, hogy stagnáló, inkább romló életszínvonalon éljenek – tette hozzá.

A megállapodás többi eleméről szólva közölte, az Európai Parlamentben is azon dolgoznak majd, hogy a nyugdíjasok képviselői eljussanak a döntéshozókhoz. Az egyezményben emellett szerepel az európai uniós minimálnyugdíj bevezetése és az uniós államok nyugdíjszámítási és nyugdíjszabályozási rendszereinek harmonizációja.

Intézményesíteni kell a nyugdíjasok és a döntéshozók közötti kapcsolatot

Az államnak ezek mellett fokozott szerepet kell vállalnia az idősek ellátásában, például az idősotthonokban, a szociális ellátórendszerben és a házigondozásban – mondta az EP-listavezető.

Karácsony Mihály, a szervezet elnöke szintén a vegyes indexálás mellett foglalt állást. Arra is kitért, hogy a nyugdíjasok és a döntéshozók közötti kapcsolatot intézményesíteni kell.

A más témában feltett kérdésekre a DK szóvivője válaszolt. Rónai Sándort kérdezték arról a sajtóhírről, amelyik szerint Stummer János, a Jobbik alelnöke egy kampánybeszédében gazembereknek és disznóknak nevezte a kormánypártok tagjait és vezetőit. A szóvivő hangsúlyozta, elutasítják azokat a kijelentéseket, amelyek választópolgárokat vagy politikusokat az emberi mivoltukban sértenek meg. Ugyanez a viselkedés a kormányoldal részéről is elvárható – tette hozzá. Egyúttal azonban azt is kijelentette, a DK nem tud pozitívan nyilatkozni Orbán Viktor miniszterelnökről és a kormányáról, mert „ő egy olyan gazember, aki már kilencedik éve folyamatosan a magyar emberekre tör és őket meglopja, (.) a saját családját, rokonait, barátait teszi gazdaggá”.

A cél a Fidesz kisebbségbe szorítása

Kérdezték a Závecz Research felméréséről, amelyik szerint az EP-választáson az MSZP támogatottsága 12 százalékos, a DK-é pedig már 11. Rónai Sándor azt felelte, hogy támogatottságuk valóban történelmi csúcson van, de továbbra is a Fideszt akarják kisebbségbe szorítani.

Nekiszegezték azt a kérdést, hogy az MSZP majálisán a szocialisták több aktivistája is kártékonynak nevezte a DK-t. A szóvivő azt válaszolta, hogy jelenleg a DK legeurópaibb párt Magyarországon és hasznos tagja mind a hazai, mind az európai politikának.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Nyugdíjak és emberek! – Megállapodott a Nyugdíjas Parlament és az MSZP

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük