Connect with us

Kerítésen innen

Az ordibáló biciklistáktól ments meg Uram minket! – önkormányzati coki a Balaton körüli kerékpárútnak

Megosztás

Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos kinevezésekor ígért fűt-fát-bogarat, ám az idő bebizonyította, hogy a szavakon kívül nem sok mindenbe volt-van beleszólása. Magyarországon jelenleg összesen két projekt építése zajlik, melyek befejezését 2019-re ígérik.

bicikli
Megosztás

Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos kinevezésekor ígért fűt-fát-bogarat, ám az idő bebizonyította, hogy a szavakon kívül nem sok mindenbe volt-van beleszólása. Magyarországon jelenleg, összesen két bringaút építése zajlik, melyek befejezését 2019-re ígérik.

Duma, duma, duma….

Az index.hu írt a minap a „Kastélytól kastélyig” – a fertődi Esterházy-kastélytól a keszthelyi Festeticsig – tartó bringaútnak nevezett valamiről, ahol az történt, hogy az eddig is meglévő, többé-kevésbé kisebb forgalmú országutak mellé elhelyeztek néhány táblát a bringásoknak, és ezzel le is tudták z egész feladatot. Egyetlen egy helyen, Répcelak mellett építettek ki egy komolyabb bringás alagutat az autóút alá.

fotó: index.hu)

Biztos, hogy az útvonal több részét olyan emberek jelölték ki, akik vagy még soha nem kerékpároztak. Van egy hosszú szakasz, ami homokon vezet keresztül, és van egy másik, ami több kilométeren keresztül laza földúton. Ezek egyike sem alkalmas kerékpározásra, sőt mondhatni, hogy életveszélyes.

Részlet Révész portálnak adott magyarázatából:

Fertőd-Keszthely között nem kerékpárutat, hanem kijelölt kerékpáros turisztikai útvonalat adtunk át. Minden sajtótájékoztatón elmondtuk, hogy nem új utat építettünk, hanem döntően kis forgalmú utakon tábláztuk ki a nyomvonalat.

Sokféle kerékpáros létezik, és sokféle kerékpárútra van igény. Az eddigi visszajelzések alapján elmondhatom, hogy erre az útra is komoly igény van, számos pozitív visszajelzést kaptunk. Szükség van ilyen útvonalakra is, és örülök, hogy rövid idő alatt sikerült megvalósítanunk ezt a sokak által megfogalmazott igényt.

A javasolt útvonalat munkatársaim,

az Innovációs és Technológiai Minisztérium Kerékpáros Koordinációs Főosztálya és a Magyar Közút munkatársai velük együtt bejárták és apró módosításokkal el is fogadták. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy Fertőd és Keszthely között a helyiekkel, kerékpárosokkal közösen alaposan megvizsgáltuk a lehetőségeket, és nem lehetséges ennél jobb nyomvonal meghatározása.”

A teljes válasz itt olvasható.

Önkormányzati blokk a Balaton körüli kerékpár út ellen

Nagyon lassan halad a balatoni kerékpárkör építése – írta azIndex. A tervezői szerződéseket tavaly nyáron aláírták, de sok akadállyal szembesültek az építtetők. Több településen a lakosok aggódtak amiatt, hogy a kerékpáros forgalom nagy zajjal járna, így aztán sok önkormányzat megváltoztatta az álláspontját a tervezett nyomvonalról.

Másutt a most használt kerékpárútnak sem rendezettek a tulajdonviszonyai. Így aztán legkorábban Zamárdi és Balatonlelle között írhatják ki a kivitelezői pályázatot, idén októberben.

illusztráció: wikipedia

Nem áll jól az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút magyarországi szakaszainak építése sem. Több szakasz megépítését még 2018-ra ígérték, ezek valószínűleg inkább 2019–2020-ban lesznek készen.

Épül egyáltalán valami?

Hát persze! Kér helyen…..

A Tokaj, Erzsébet királyné Tisza-híd esetében a meglévő híd felújításával és kerékpáros konzol megépítésével (híd szélesítése egyoldali kerékpáros úttal) megvalósul a Tokaj-Rakamaz-Bodrogkeresztúr összekötését biztosító fejlesztés, továbbá a már átadott Tokaj-Nyíregyháza kerékpárút kapcsolata. A kivitelezés idén júliusban kezdődött, nettó 948 millió forintért. A kivitelezés várható befejezése 2019. augusztus.

A Poroszló-Tiszafüred közötti kerékpárút Poroszló Tisza-tó felőli részétől indul és az Eger, Szomorka patakokon, valamint a Tisza-folyón, Öblítő csatornán kialakított hidakon halad keresztül. A kivitelezés idén júliusban elkezdődött, nettó 3,1 milliárd forintért. Befejezés: 2019. december.

A végére jöjjön egy demagógnak mondható, de ennek ellenére ide illő kérdés: Mit gondolnak, egy senki által nem látogatott stadion árából hány kilométer bicikliutat lehetne nem csak kijelölni, de megcsinálni?

(forrás: index.hu)

Taigetosz-híd – vascsővel zárták le a Budafokra vezető bicikliutat

Aránylag nálunk a legtöbb a halálos biciklisbaleset az EU-ban

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük