Connect with us

Gyorshír

Azt hitte, a Munka Törvénykönyve megvédi? – Kósa Lajos húsba vágó ötlete megkeserítheti az életét!

Megosztás

Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos által közösen benyújtott módosító javaslata alapján a jelenlegi 300 óráról 400 órára növelnék az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértékét azoknál a cégeknél, ahol van kollektív szerződés.

migráció
Megosztás

Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos által közösen benyújtott módosító javaslata alapján a jelenlegi 300 óráról 400 órára növelnék az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximális mértékét azoknál a cégeknél, ahol van kollektív szerződés.

Nem állnának meg ennél….

A jelenlegi egy helyett hároméves időszakra tenné lehetővé a munkaidőkeret elszámolását. ha ugyanis a javaslatot az Országgyűlés elfogadná, az azt is jelentené, hogy a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára.

Alapesetben a heti két pihenőnap bármely napra eshetne, az egyenlőtlen munkaidő-beosztás, például a több műszakos munkarendben foglalkoztatottak esetén havonta egy munkaszüneti nappal kellene beérniük az embereknek. Ez oda vezetne, hogy az érintetteket négy hétig reggeltől estig munkára kötelezhetnék.

Havi egy pihenőnap

A több műszakos-, a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók, vagy idényjellegű munkát végzők esetében a módosítás szerint havonta csupán egy pihenőnapot kell törvényileg biztosítani.

A fideszes elképzelés szerint

a munkaidőkeret tartama, ha ezt objektív vagy műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják, a kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb harminchat hónap lehet.

A munkaidőkeret három évre emelése azzal járna, hogy a munkáltatóknak ennyi idő állna rendelkezésére ahhoz, hogy az alkalmazottakkal elszámoljanak, s kifizessék a túlmunka díját, illetve biztosítsanak cserében szabadnapokat. Ez egészen elképesztő, hiszen előfordulhat, hogy valakit akár két és fél évig túlórára köteleznek, s majd utána kapja meg az ellentételezést.

„A dolgozó ezt biztosan nem fogja tudni megtenni. Azt várják el, hogy egy-egy alkalmazott tudja, hogy 20-22 hónappal korábban mennyit is dolgozott, s ez akkor megfelel-e a törvényben előírt lehetséges terhelésének? Ez trükközések sorát fogja hozni, aminek az lesz a vége, hogy egyszerűen kizsigerelik a hazai munkaerőt. Elképesztően szakmaiatlan javaslat”

– állítja László Zoltán.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség

álláspontja szerint ez teljesen elfogadhatatlan, ezért Kordás László, a konföderáció elnöke a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma soron kívüli összehívását kezdeményezi az ügyben.

„Ha ezt megteszi a kormány, akkor az egy embertelen lépés lesz. Elképesztően szakmaiatlan hozzáállásról tanúskodik a javaslatcsomag. Ezzel családokat rombolhatnak szét”

– fakadt ki a Zoom.hu-nak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke

„Ha egy magyar politikusban egy szemernyi tisztesség és elköteleződés is van a munkavállalók felé, akkor egy ilyen javaslatot nem szavaz meg. Ha viszont megvalósul, akkor pillanatok alatt tönkretesszük a munkavállalói rétegünket. Értem, hogy munkaerőhiány van, de azt nem lehet azzal pótolni, hogy azt, aki munkavégzésre alkalmas, addig hajtjuk, amíg ki nem dől. Márpedig ez a törvényjavaslat erről szól”.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük