Connect with us

Sport

Babos Tímea negyedik trófeája

Megosztás

Babos Tímea pályafutása negyedik WTA-versenyét nyerte meg egyesben, miután a tajpeji 250 ezer dollár összdíjazású keménypályás tenisztorna vasárnapi döntőjében két szettben legyőzte az ukrán Katerina Kozlovát.

A világranglistán 45. magyar a visszafogottabb kezdés után kiváló játékot nyújtott az első szettben: 2:4-es hátrányba került, ám ezután már csak egy gémet vesztett. Az 55 perces játszmában Babos nyolc ászt ütött.

A 24 éves magyar teniszező a továbbiakban még ellenállhatatlanabbul játszott a rangsor 85. helyén álló riválisával szemben, akitől korábbi egyetlen találkozójukon kikapott Dohában. Hamar 4:1-re elhúzott, majd “semmire” elvette 23 éves riválisa adogatását, egy pontot vesztve hozta a sajátját, s végül 1 óra 24 perc elteltével ünnepelhetett. Az ázsiai városban 2015 után másodszor nyert, akkor a torna még alacsonyabb, 125 ezer dolláros besorolású volt.

A párosban WTA-világbajnok és friss Australian Open-győztes Babos nyolcadik döntőjét vívta egyesben, előzőleg Monterreyben (2012), Tajpejben (2015) és tavaly Budapesten diadalmaskodott, és vasárnapi sikeréért 43 ezer dollárt (10,5 millió forint) kapott. Győzelme egyben azt jelenti, hogy – honlapja szerint – a 35. helyre ugrik a hétfői világranglistán.

Taiwan Open, egyes, döntő:

Babos Tímea (4.)-Katerina Kozlova (ukrán) 7:5, 6:1

Juhász Gábor: Babos nem játszik Tallinnban

Babos Tímea nem lép pályára a tenisz Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoport jövő heti tallinni tornáján.

Juhász Gábor szövetségi kapitány az M4 Sport stúdiójában jelentette be szombaton, hogy lemondott a párosban friss Grand Slam-győztes Babos szerepeltetéséről, aki így nem lesz ott a válogatottban.

A Fed Kupa-csapat vasárnap utazik a tallinni tornára, Babos viszont ugyanakkor még döntőt játszik egyéniben a tajvani WTA-tornán.

“Az éjszaka folyamán született a megállapodás. A szingliben való menetelése is befolyásolta a döntésemet: lemondtam Babos Tímeáról. Ilyenkor ugyanis nem csak azt kell néznem, hogy a Fed Kupa-csapat milyen eredményes lehet, vagy mennyivel lenne sikeresebb vele. Amikor ennyire lendületben van, akkor én nem terhelhetem le őt azzal, hogy Tajvanból Tallinnba repüljön, majd rohanjon Dohába” – idézte az m4sport.hu Juhász Gábort.

A magyar csapatban Stollár Fanny, Gálfi Dalma és Bondár Anna helye biztos, és hamarosan kiderül, kit választ a kapitány Babos helyére az Udvardy Panna, Jani Réka, Bukta Ágnes hármasból. A szakvezető elmondása szerint Udvardy a legesélyesebb a válogatottba kerülésre.

A magyarok a horvátokkal, a szlovénokkal és a svédekkel szerepelnek egy csoportban.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Babos Tímea: A párost igazán sohasem gyakoroltam

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük