Connect with us

Kurír Kacsa

Bayer nem csípi, ha lebukik – „Szokjanak le végre arról, hogy mindenkit b@szogatnak!”

bayer: budapest helyett brüsszel lesz a főváros
Megosztás

Szegény Bayer Zsoltra rájár a rúd mostanság. Madár lelke nehezen birkózik a megható, szívébe markoló dolgokkal, elsírja magát, ha egy gólkülönbséggel nyer a magyar nemzeti 11, és mintha ez nem lenne elég, pár nappal később ráront az ellenzék, csak azért, mert 32.000.- forintért bérel lakást a Várban. Hát hol élünk?

Nemzeti impertinencia

A történet annyi, hogy Bayer Zsolt – mert megérdemli? – egy lakáscsere folytán béringatlanhoz jutott a Várban, méghozzá igen jutányos áron, 32.000.- adózott magyar forintért. Lássuk be, szerencsés ember! Mert ugye mindenki előtt nyitva áll ez a lehetőség, de valahogy úgy alakult, hogy szinte kizárólag a regnálóhoz közelállók akarnak a miniszterelnök munkahelyének közelében lakni. Van ilyen…. Magyarországon és a többi hasonló demokráciának csúfolt helyeken.

Noha korábban is az I. kerület lakója volt, nemrég egy másik önkormányzati lakást szerzett a budai Várnegyed szívében Bayer Zsolt kormánypárti publicista – tudta meg a 24.hu. Az ingatlanért pedig fölöttébb jutányos bérleti díjat fizet. A Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa Orbán Viktor miniszterelnök új rezidenciájától, a felújított karmelita kolostortól pár száz méterre fekvő Úri utcába költözött be. A közhiteles cégadatbázis szerint február 20. óta ez az új lakcíme – írja a 24.hu.

Breyer Gábor: Maradok tisztelettel: Pofátlan Simon nyugdíjas

A Budavári Önkormányzattól kikért adatok alapján az újságíró tavaly szeptemberben lakáscserével jutott hozzá a 49 négyzetméteres ingatlanhoz.

A lakásért költségelvű lakbért fizet, havonta 31.737 forintot.

Egy ingatlanportáltól szerzett értesülés szerint egy majdnem ugyanekkora – 46 négyzetméteres – másfél szobás lakást 280 ezer forintos bérleti díjért kínálnak kiadásra, de egy valamivel nagyobb, 56 négyzetméteres kétszobás kiadó lakást is találtunk az Úri utcában, amiért 475 ezer forintos bérleti havi díjat kérnek.

Habsburg-Lotharingiai Mihály ici-pici kis várbéli lakáskája

Bayer védelmében….

Lakáscsere esetén egyébként az I. kerület lakásrendelete alapján valóban úgynevezett költségelvű lakbért fizet az új bérlő, ám a fideszes többségű önkormányzat egy új szerződéskötés esetén bármikor felülbírálhatná a bérleti díjat, és a lakásrendelet módosításával emelhetne azon, hogy a kerületet ne érje vagyonvesztés.

Lakásszerzésének körülményeiről érdeklődve megkerestük Bayer Zsoltot, aki közölte, ugyan az égvilágon semmi közünk nincs hozzá, de válaszol. Azt írta:

  • Mint mindenki más, aki örökölhető bérleti jogot szerez a Várban, ő is csere útján jutott hozzá az önkormányzati lakáshoz, aminek a bérleti jogát egy erre specializált ingatlanközvetítőn keresztül szerezte meg.
  • Az önkormányzati lakásért egy budai agglomerációban lévő, hetven négyzetméter alapterületű kertes házat adott. Ennek helyét és értékét nem közölte.
  • Számlákkal igazolható módon tízmillió forintot költött a lakás felújítására, ahogy írta, „ezzel szintúgy az önkormányzat vagyonát gyarapítottam, mint bárki más, aki így tesz, bár a felújítás nyilván a mi kényelmünket szolgálta.”
  • Az általa fizetett bérleti díj ugyanannyi, mint az előző lakóé volt, és mint mindenki másé a házban. (Ez ebben a formában nem igaz, piaci és szociális alapon bérelt lakások is vannak az Úri utcai házban – a szerk.)

13 belvárosi lakást szerzett idén az Orbán-vő

Egyebekben hozzátette:

Szokjanak le végre arról, hogy mindenkit baszogatnak, aki merészel a várban lakást szerezni magának ilyen módon.

Lakásvásár Budán

És azt a javaslatát is megfogalmazta, hogy

Ha ennyire idegesíti magukat, hogy fideszes is lakhat a várban, talán kezdeményezzék, hogy törvény mondja ki, aki kormánypárti, nem lakhat a várban, legfeljebb, ha tízszer-százszor annyi bérleti díjat fizet, mint bárki más.

Legyen meg az Ő akarata….

„Bayer úr kedves, hallom maga is bagóért, harminc-egynéhány ezerért bérel lakást a Várban. Amikor kiderült a turpisság, maga a szokásos arroganciával úgy reagált, hogy akinek nem tetszik, az hozzon törvényt, hogy a fideszesek mostantól csak tízszeres áron bérelhessenek lakást a Várnegyedben. Nos, nekem nem tetszik. Úgyhogy be is adtam egy javaslatot az országgyűlésnek, pont ahogy maga kérte. Hogy mostantól a Fidesz-tagkönyv ne tizedannyi, hanem tízszeres bérleti díjat jelentsen az I. kerületben. Itt rá is pillanthat Kegyelmed: https://tinyurl.hu/Sc1T/”

Bayer ezen kívül az Indexen megjelent Lakás a Várban: Nem mind nyomott ár, ami annak látszik című cikket ajánlotta figyelmünkbe azzal, hogy

Na, látja, erről van szó!

Forrás

A Várban lakni nem életbiztosítás? – Lakáshelyzet a Várkerületben

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük