Connect with us

Kerítésen innen

Bencsik nem bírta madzaggal, megszólalt

Bencsik
Megosztás

Nagy divatja van manapság a népszavazgatósdinak. Jó móka, akaratlanul is mi fizetjük, a kezdeményezők pedig kapnak abból a bizonyos tízperces hírnévből. Bencsik is beállt – beállították – a sorba.

A sor végtelen, ahogy a lenyúlási kedv is

Bencsik András, akinek személyében olyan pedigrés lap főszerkesztőjét tisztelheti, aki akarja, mint a Demokrata és a nemkülönben nevezetes Békemenet pénznyelő frontembere is belecsapott a levesbe. Azt mondták neki, hogy spontán adjon be népszavazási kezdeményezést, mert már régen nem hallatott magáról. A jóember pedig ment és tette a dolgát, amiért a fizut is kapja.

Közösségi oldalán számolt be a hőstettről:

„Népszavazási kezdeményezésem

Az óév utolsó napjaiban, egészen pontosan december 21-én a Nemzeti Választási Iroda befogadta országos népszavazási kezdeményezésemet, ami a http://www.valasztas.hu/2017.-evi-orszagos-nepszavazasi-kez…oldalon megtekinthető. Ez lett a 132. a benyújtott kezdeményezések körében, és így szól:
Egyetért-e Ön azzal, hogy ne szavazhasson az, aki Magyarország miniszterelnökeként a magyar állampolgárokat megverette, a határon túli magyarok ellen buzdított, és nem viselte ennek következményét?”
Ha valakinek a kérdés ismerősnek tűnik, az nem a véletlen műve. Ez valójában egy korábbi kezdeményezés átdolgozása:
„Egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?” 
Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnök ezzel a kérdéssel indított októberben aláírási kampányt szektapártja, a DK közreműködésével a határon túli magyarság kirekesztésére. Azt gondoltam, érdemes volna ezt a különös ötletet egy kicsit továbbfejleszteni.”

A kérdésben nincs konkrétan megnevezve, de Bencsik pár sorral később elárulja, hogy Gyurcsány Ferencre gondolt, válaszul azért, mert a DK elnöke népszavazást szeretne arról a kérdésről, hogy a határon túliak szavazhassanak-e a magyarországi parlamenti választásokon.

Jöttek is a kommentek, ahogyan ez ott szokás:

„Gyurcsány Ferenc-nek nem a szavazati jogát kellene megvonni hanem beutaló kéne a szegedi csillagba vagy 20 évre.”

„András szuper!!! Küld az íveket és már írjuk is alá!!!”

„..és azok sem, akik hazájuk ellen dolgoznak, elárulva népüket, akarhol is élnek (Brüsszelben vagy Budapesten) !”

„Es szurjek ki a biztosan baloldali szavazokat mert ezeknek a belatasi kepessege a beka segge alatt van”

„en s az ossz kormanyparti magyar ember polgar mondja IGEN . A szavazati jogot es az Allampolgarsagot meg kell vonni a Gyf felektol….sot Kiutasitani oket csonka Mo.rol is !!A dogmatikus neoliberalizmusnak akkor lesz vege Europaban ha Merkelt es Bandajat Kiutasitjak Europabol !!!!E-Afrikaban az Eu hadseregnek *ha lenne* letre kell hozni egy gyarmatot / teruletet ahova kiutasitjak az osszes migranst es a Merkel feleket ott szeressek egymast !! .Hol van a Feministak ??????A Nők akik jogokat kovetelnek hisztiznek tiltakoznak…..MOST mikor a Fekete es Arab szir-szar nepseg tomegesen folyamatosan eroszakolja gyikolja keseli az europai noket lanyokat !! ?? Hol vannak a feministak ??Hol van a Papa a Vatikan ?Europat megszalja az Iszlam a Terror!!Ezek ugy szaporodnak mint a Patkanyok es drog ferto kosz orulet „no-go zona ” Europaban ha nincs mas a Hadsereg a Katonasag vegye at a Hatalmat Europa Vedelmeben az Eu Parlament az Eu Bizotsag Veszelyezteti az Europai Civilizaciot !! !!Merkel es Nemetorszag a dogmatikus liberalistak neo-jakobinus orulete miatt !!!!!”

Szegény Bencsik!!Valamivel csak ki kell tünni!!!”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük