Connect with us

Kerítésen innen

Bicskanyitogató! Elit magániskola, több milliós tandíj – Az intézmény közpénzből épül

Megosztás

Közel 3,3 milliárd forint megy el a debreceni intézményre, ahol több millió forintba kerül majd egy általános iskolás éves tandíja is.

Megosztás

Közel 3,3 milliárd forint megy el a Modern Városok Program keretében tervezett debreceni intézményre, ahol több millió forintba kerül majd egy általános iskolás éves tandíja is.

Az óvodától az érettségiig több mint 45 milliót kóstál

Miután kiderült, hogy az oktatásért is felelős Kásler miniszter és államtitkára, Szabó Tünde is a magániskolába járatja és járatta gyermekeit (Kásler  unokái sem a KLIK-rendszerben tanulnak), talán nem meglepő az sem, ha az állam is inkább elit iskolákba fekteti a közpénzt.  A kormány iskolaalapítást is támogat Debrecenben, csak jöjjön a BMW.

24.hu most viszont azt is megtudta, hogy  a Modern Városok Program részeként finanszírozott Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) elit oktatási intézmény lesz, ahova csak több milliós tandíj fejében lehet beiratkozni.

A festői környezetben épülő intézményről a portál megtudta, hogy a teljes egészében közpénzből megvalósuló beruházással valójában egy tandíjköteles, elit magániskolát hoznak létre.  Az iskolában egy gyermek oktatása az óvodától az érettségiig több mint 45 millió forintba kerül majd. Az intézmény honlapján szereplő tandíjköltségek szerint:

• az óvoda egy évre alig kevesebb mint 2,5 millió forintba kerül egy-egy kisgyermek számára,

• ezt követően az iskola első öt évfolyamán évente majdnem 3 millió forintot kell fizetni,

• a következő öt év már majdnem 4 millióba kerül évente,

• végül az utolsó két évfolyam ára megközelíti az 5 millió forintos összeget minden esztendőben. 

De ez még nem minden!

Az intézmény 100 ezer forintos jelentkezési díjat számol fel, és sikertelen jelentkezés esetén az összeget nem téríti vissza. Az iskola honlapján felsorolt díjak pedig nem fedezik a tanulók étkezéseit. Ezek naponta további 1500 forintba kerülnek majd egy diáknak. Ez évente még pár százezer forintot kivesz a szülők zsebéből, mint ahogyan az iskolabusz sem lesz ingyenes.

Tekintettel arra, hogy a vegyesen önkormányzati és állami iskolát majdnem 3,3 milliárd forint közpénzből építik fel, a portál megkereste a debreceni polgármesteri hivatalt, ahol főként arról érdeklődtek, hogy a 2015 óta tervezett nemzetközi intézménybe jelentkező debreceni, illetve a magyar diákok számíthatnak-e valamilyen tandíjkedvezményre.  A polgármesteri hivatal azt közölte: a honlapon is elérhető tandíjak egységesen, mindenkire vonatkoznak. Az International School of Debrecen és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata is fontosnak tartja azonban, hogy ösztöndíjprogram keretében támogassa a tehetséges diákokat. (…) Az ösztöndíjprogram kidolgozás alatt van. Amint elkészül, a részletes kiírás és feltételrendszer elérhető lesz a honlapon.

A lap megkereste Öreg Jánost, az intézmény jövendőbeli igazgatóját is, aki azt kérte, hogy az önkormányzaton keresztül kérjenek tőle interjút. Annyit azért megkérdeztek tőle, nem érez-e ellentmondást a több millió forintos tandíj és a majd 3,3 milliárd forintos állami hozzájárulás között. Erre annyit felelt:

„Azt gondolom, hogy ezt a kérdést nem kiragadottan kell kezelni. A magyarországi nemzetközi iskolák színvonalának megfelel ez a tandíj.”

(Forrás: Népszava)

Az elit választhat: többmilliós tandíjért nemzetközi iskolába is mehet a gyerek

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük