Connect with us

Állati

Bokros Lajos kitálal

Bokros Lajos:
Megosztás

Kirekesztés, ezzel az egyetlen szóval jellemezhető a két, magát még nagynak képzelő baloldali párt, az MSZP és a DK magatartása a demokratikus ellenzéki szövetség tárgyában – állítja Bokros Lajos, a MoMa elnöke.

Tegnap lehullt az álarc

Négy hónapi hitegetés, sőt, hazudozás után a DK elnöke végre bevallotta: nem akarnak megállapodni a Modern Magyarország Mozgalommal – állítja a MoMa elnöke

Szeptember elsején, a Közös Ország Mozgalom rendezvényén, még Gyurcsány  sürgette annak azonnali bejelentését, hogy a DK és a MoMa szövetséget köt a parlamenti választásokra.

Mi változott azóta? Semmi. Szándéka hamis volt, átvert bennünket – hangoztatja az elnök

Kirajzolódik végre, hogy mit akarnak és mit nem akarnak a baloldal magukat nagynak képzelő pártjai.:

Mit akarnak:

  1. Lekaszálni a kisebb pártokat. Erről szól az Együtt kirekesztése, de főleg az, ahogyan az MSZP maga kezdeményezte – aztán a Fidesz örömmel megszavazta –, hogy az 1%-ot el nem érő pártok fizessék vissza a kampánytámogatást. Hallatlan gonoszság.
  2. Pénzt. A megélhetési politikusok túlélési stratégiájának ez elengedhetetlen része. Ha nem ülnek a parlamentben, akkor ugyanis munkanélküliek lesznek.

Mit nem akarnak?

  1. Rendszerváltást. Régóta lemondtak az önkényuralom megdöntéséről és a fasisztoid kormány eltakarításáról. Nem akarják visszaállítani a jogállamot, mert jó nekik az is, ami most van. Ezért hagyták rendre figyelmen kívül a MoMa 500 napos programját.
  2. Demokratikus ellenzéki szövetséget. Ezért beszél a baloldal legtöbb vezetője baloldali szövetségről, baloldali programról. Mintha nem lennének konzervatív és liberális gondolkodású szavazók ebben az országban. Ők azonban róluk lemondtak.

 

A Modern Magyarország Mozgalom keserűen veszi tudomásul, hogy a jelenlegi baloldallal nem lehet helyreállítani a demokráciát, nem lehet leváltani az önkényuralmat. A MoMa nem hagyja abba a küzdelmet. Kirekesztésük után is küzdenek  fontos céljaikért.

A MoMa nagyvonalúan lemondott pénzről, sajtóról, országgyűlési képviseletről, amikor 2014-ben nem indult el a választásokon – mondja Bokros Lajos –, nehogy rontsa az ellenzéki összefogás esélyeit. Viszont ha egy párt egymás után kétszer nem indul a választásokon, akkor azt törlik a pártok nyilvántartásából. A párt számára ezért nincs más út, mint indulni 2018-ban.

Az önkényuralom fennmaradásáért a felelősség azokat terheli, akik megakadályozták a demokrácia erőinek teljes körű és feltétel nélküli szövetségét. Ezt az állampolgár tudja – fejezi be mondandóját Bokros.

Mit keres a magánnyugdíjpénztári vagyon az MNB mérlegében?

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. Miklósné Kiss

    2018.01.12 09:06 at 09:06

    Nem lett jó kedvem Bokros Lajos nyilatkozatának elolvasása után! Nem buta ember Ő, ezért kellene jobban megbecsülni!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük