Connect with us

Ez a nap

Börtönbe kerül a korrupt politikus – persze nem nálunk, hanem Brazíliában

Lula
Megosztás

Börtönbe kell vonulnia a korrupció miatt elítélt volt brazil elnöknek, így döntött az ország legfelsőbb bírósága. A bírák 6:5 arányban szavaztak amellett, hogy a fellebbezés idején nem maradhat szabadlábon Luiz Inácio Lula da Silva.

Brazília volt államfőjét 12 év börtönbüntetésre ítélték kenőpénzek elfogadása miatt. Szerinte ezek politikai indíttatású vádak, hogy ne indulhasson az októberi elnökválasztáson.

A felmérések szerint Lula da Silva lenne a legesélyesebb jelölt.

Kedden több mint húszezren követelték azonnali bebörtönzését Sao Pauloban, de több ezren voltak azok is, akik felmentése mellett demonstráltak.

Lula da Silva 2003 és 2011 között volt Brazília igen népszerű elnöke. 2016-ban ítélték el korrupció miatt. A fellebbezést egy alsóbb bíróság nem hogy nem fogadta el, de 9-ről 12 évre növelte a letöltendő börtönbüntetés idejét.

Az „autómosónak” nevezett korrupció-ellenes művelet során derült ki több vezető brazil politikusról, hogy nagyvállalatok megvesztegették őket. Lula legalább 1,1 millió dollár kenőpénzt kapott. (Ez kevesebb, mint 300 millió forint, ami aprópénz az ezer milliárdokhoz képest, amelyek a hírek szerint nálunk elvesztették közpénz jellegüket…)

(Forrás: Euronews)

Kapcsolódó:

Elkészült a korrupció Fekete könyve

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük