Connect with us

Ez a nap

Bukhat a kormány Tiborcz-kommunikációja

tiborcz_orban
Megosztás

Milyen információkkal rendelkezett és mióta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) például az Elios Innovatív Zrt. ügyéről? Milyen más, Magyarországot érintő OLAF-vizsgálatok vannak folyamatban? Milyen intézkedéseket tett a kormány az érintett ügyekben? – többek között ezekre a kérdésekre szeretett volna választ kapni Szakács László.

A tárca megtagadta az összefoglalók kiadását

Az MSZP-s képviselő közérdekű adatigénylés keretében próbálta megszerezni azokat az összefoglalókat, amelyeket az OLAF magyarországi koordinációs irodája készített évről-évre 2007 és 2017 februárja között. (Az iroda kötelezettsége, hogy az EU pénzügyi érdekeit sértő szabálytalanságokról és az OLAF hazánkat érintő vizsgálatairól tájékoztassa a nemzetgazdasági minisztert.)

A tárca megtagadta az összefoglalók kiadását, mondván: döntés-előkészítő adatok szerepelnek benne. Szakács perre ment, és a bíróság első fokon úgy ítélt, ki kell adni a minisztériumnak a kért adatokat.

Igazat mond-e a kormány?

A tárca vélhetően fellebbez, ugyanis ha publikálja az információkat, rögvest kiderül, igazat mond-e a kormány, amikor azt állítja, hogy csak idén értesült a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios-ügyről, avagy már évek óta tudott róla.

(Forrás: Népszava)

MSZP: Varga Mihály hozza nyilvánosságra az OLAF-jelentéseket!

Az MSZP arra szólítja fel Varga Mihályt, hogy hozza nyilvánosságra az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) magyarországi koordinációs irodája által készített jelentéseket, miután Fővárosi Törvényszék első fokú ítéletében kimondta, hogy ezek közérdekű adatok – mondta Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra, hogy ítélet 15 napot ad Varga Mihálynak, hogy ezeket az adatokat kiadja, ezért arra szólította fel a nemzetgazdasági minisztert, hogy hozza nyilvánosságra ezeket a jelentéseket. Kérdésre válaszolva ugyanakkor hozzátette: a Fidesz eddigi hozzáállása alapján nincs kétsége, hogy a miniszter fellebbezni fog az ítélet ellen, mert tovább akar titkolózni. Tóth Bertalan szerint azonban az igazság előbb, vagy utóbb ki fog derülni, ha nem a választásokig, akkor a választások után.

Kiderülhet hogyan működik az Orbán-féle szervezett bűnözés

Az MSZP képviselőcsoportjának vezetője szerint az OLAF-jelentésekből kiderülhet, hogy például az Elios-ügyben milyen információkkal rendelkezett a nemzetgazdasági miniszter és ezeket mikor kapta meg, illetve nyilvánosságra kerülhet, hogy milyen más ügyek vannak folyamatban, milyen típusú szabálytalanságokat tártak fel, ez mennyi pénzébe kerülhet az adófizetőknek, és milyen intézkedéseket tett Varga Mihály. A jelentésekből kiderülhet „hogyan működik az Orbán-féle szervezett bűnözés” – fogalmazott a politikus.

Tóth Bertalan arról is beszámolt, hogy az elmúlt napokban birtokukba jutott információk szerint, a 2010-ben létrehozott Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság már 2016 októberében vizsgálatot indított és feltárhatta a visszaéléseket a kalocsai közvilágítás uniós projektjével kapcsolatban. Azonban  a főigazgatóság jelentését is titkosította a kormány, ezért ebben az ügyben ugyancsak közérdekű adatigényléssel fordulnak Varga Mihályhoz, hogy kiderüljön, a szervezet 2010 óta milyen projekteket vizsgált és milyen visszaéléseket tárt fel.

Az MSZP frakcióvezetője az Elios-üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott: azok után, hogy kiderült, hogy a miniszterelnök veje érintett egy „bűnszervezetben elkövetett csalássorozatban”, a Fidesz részéről annál bővebb magyarázatra van szükség, minthogy Simicska Lajos volt az érintett cég tulajdonosa. Hozzátette: ebben az időszakban Simicska Lajos Orbán Viktor barátja volt, ezért nem véletlen, hogy a miniszterelnök veje és barátja közös cégben vállalkozott és sorban nyerte meg azokat a közvilágítási tendereket, amelyekről most kiderült, hogy szabálytalanok voltak, ezért a magyar adófizetőknek 13 milliárd forintot kell visszafizetniük az Európai Uniónak.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük