Connect with us

Kultúra

CEU-ügyben tovább húzza az időt a magyar kormány

ceu
Megosztás

„Megnéztük a Bard College-ot, amely egy százötven éves intézmény, komoly tevékenységet végez többek között művészeti területeken. Jelenleg szakértők bevonásával vizsgáljuk, hogy valódi képzés folyik-e a CEU-n az Egyesült Államokban” – jelentette ki Palkovics László miniszter a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban.

Újabb vizsgálat

Palkovics Kumin Ferenc New York-i főkonzullal és Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkárral még április 13-án tekintette meg a kampuszt. A CEU tehát minden feltételt teljesített,

már csak egy dolog lenne hátra: a nemzetközi megállapodás aláírása New York állammal. A most bejelentett vizsgálattal tovább húzza az időt a magyar kormány.

Az aláírás akár év végéig várathat magára

A szöveg már szeptemberben készen volt, New York állam a hetekben újra elküldte azt a magyar félnek, hogy írja alá. Palkovics miniszter a Magyar Hírlapnak hozzátette:

„mi mindig azt mondtuk, hogy a Közép-európai Egyetem egy működő, akkreditá­cióval rendelkező intézmény, a létét soha semmilyen veszély nem fenyegette. Ugyanakkor a CEU esetében – ahogy minden más egyetem esetében is – a jogszabályokat be kell tartani. Két feltételt kell teljesíteni év végégig: az egyik a New York állammal aláírandó egyezmény, a másik az amerikai képzés.”

(Forrás: 444.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük