Connect with us

Sport

Cseh László 150 bajnoki éremnél tart

Megosztás

Cseh László pályafutása 149. és 150. ob-érmét is megszerezte az úszók debreceni országos bajnokságának második napján.

A 32 éves klasszis versenyző ráadásul aranyakkal gyarapította nem mindennapi gyűjteményét, miután előbb – holtversenyben Kozma Dominikkal – elsőként csapott a célba az 50 méter pillangó döntőjében, majd tagja volt az egriek 4×200 méteres gyorsváltójának is.

„Reggel nem ment annyira jól, délutánra már jobban összeállt a mozgás, bár ez még nagyon messze van attól, amit tudatos pillangózásnak neveznék. Haladunk, a vállam kínoz néha, de a gyógytorna jót tesz neki. Köszönöm a közönségnek, hogy így megünnepelték a százötvenedik érmemet. Mondjuk úgy, ez leginkább azt mutatja, milyen rettenetesen régen úszom” – mondta Cseh László.

A legrövidebb pillangószámban negyedikként végzett a 18 éves Milák Kristóf, aki a szerdai nyitónapon junior világcsúccsal nyert 200 méter pillangón. Csütörtökön sem maradt azonban érem nélkül az ifjú kiválóság, aki közvetlenül a „pille” fináléja előtt 400 méter gyorson ért be másodikként Bernek Péter mögött. Bernek, aki szerdán 100 méter háton diadalmaskodott, bravúrosan folytatta: a következő döntőben, 200 méter vegyesen is ő bizonyult a legjobbnak úgy, hogy a hajrában a szám klasszisát, Verrasztó Dávidot is befogta, és a célban megelőzte.

„Ez egy szép búcsú volt a négyszáz gyorstól, legalábbis erre az idényre. Azt hiszem, ugyanúgy ráfér a pihentetés, mint a kétszáz hátra, amelyet két évig hagytam. A rövidpályás szezonban megint elkezdem úszni, de most a négyvegyes és a kétszáz hát van a fókuszban” – nyilatkozta Bernek Péter.

A nőknél 400 méter gyorson a rendkívüli tehetség, a 2001-es születésű Késely Ajna korosztályos csúcsot elérve, a világ idei harmadik legjobb idejével (4:05.61 p) megvédte címét, nagy harcban tartva maga mögött a szám olimpiai negyedik helyezettjét és Európa-bajnokát, Kapás Boglárkát. Előző nap, 800 méter gyorson éppen fordított volt a sorrend közöttük.

„Nagyon örülök, bár a végén már nagyon fájt. Tudtam, hogy erősen el kell kezdenem, ez végül is bejött, bár a végén picit féltem, mert Bogi nagyon jött” – fogalmazott sikerét követően a 10-szeres junior Európa-bajnok Késely Ajna.

A 200 méteres vegyes döntőjét kisebb meglepetésre az inkább mellúszásban jeleskedő Sebestyén Dalma nyerte Verrasztó Evelyn előtt, 50 m pillangón pedig Molnár Flóra akárcsak tavaly, idén is győzött.

A győztes Sebestyén Dalma a célban a 200 méteres vegyes úszás döntőjében az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Férfiak

400 m gyors:

1. Bernek Péter (BVSC-Zugló) 3:48.69 perc
2. Milák Kristóf (Érd) 3:48.71
3. Márton Richárd (Budafóka) 3:50.62

200 m vegyes:

1. Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1:59.67 perc
2. Verrasztó Dávid (FTC) 2:00.10
3. Grátz Benjámin (Egri Úszó Klub) 2:01.05

50 m pillangó:

1. Cseh László (Egri Úszó Klub) és Kozma Dominik (BVSC-Zugló) 23.84-23.84 másodperc
3. Takács Krisztián (Győri Úszó SE) 23.91

4×200 m gyorsváltó:

1. Egri Úszó Klub (Holló Balázs, Cseh László, Grátz Benjámin, Németh Nándor) 7:18.39 perc
2. BVSC-Zugló 7:25.81
3. FTC 7:31.60

Nők

400 m gyors:

1. Késely Ajna (Kőbánya SC) 4:05.61 perc
2. Kapás Boglárka (UTE) 4:05.92
3. Vas Luca (Szegedi Úszó Egylet) 4:15.15

200 m vegyes:

1. Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 2:12.84 perc
2. Verrasztó Evelyn (BVSC-Zugló) 2:13.92
3. György Réka (Vasas) 2:15.16

50 m pillangó:

1. Molnár Flóra (Délzalai Vízmű SE) 26.82 másodperc
2. Bordás Beatrix (Hullám ’91 SE) 26.92
3. Ollé Mónika (Győri Úszó SE) 27.27

4×200 m gyorsváltó:

1. Szegedi Úszó Egylet (Fábián Fanni, Vas Luca, Bonecz Boglárka, Olasz Anna) 8:16.84 perc
2. Egri Úszó Klub 8:17.03
3. BVSC-Zugló 8:20.14

(MTI)

Kapcsolódó

Milák Kristóf junior világcsúccsal győzött a debreceni ob-n

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük