Connect with us

Ez a nap

Czeglédy Csabának bizonyítékai vannak kormányzati emberek külföldi számláiról

czegledy
Megosztás

Nyolc és fél hónapos előzetes letartóztatása alatt mindössze kétszer hallgatták ki a nyomozók, akkor is csak a saját kérésére. Azt akarták, hogy Botka Lászlóra és Gyurcsány Ferencre valljon, ehelyett országgyűlésiképviselő-jelölt lett.

A Magyar Nemzet készített interjút Czeglédy Csabával, ebből idézünk részleteket:

„…jogállami keretek között nem vagyok még egyszer előzetes letartóztatásba helyezhető. Kérdés, hogy a keretek léteznek-e még. Az NVB ülésén a testület elnöke, Patyi András … azt állította, hogy nincs helye jogorvoslatnak a döntéssel szemben, ebben komoly jogi vita van. Az alaptörvény értelmében mindenkit megillet a jogorvoslati jog, a választási eljárási törvény értelmében pedig az NVB döntésével szemben a Kúriához lehet fordulni. A hétvégén így is fogok tenni. Ha kell, az Alkotmánybíróságig is elmegyek az ügyben. … Viszont tudom, hogy ha van bőr az ügyészség képén, akkor indítványozza a letartóztatásomat.”

„– Nem gondolja, hogy indulásával megoszthatja a baloldali szavazatokat a körzetében?
– Olyan választókat is meg tudok szólítani, akik nem biztos, hogy elmennének szavazni április 8-án. Ez látszott a korábbi, szombathelyi önkormányzati választásokon elért eredményeimen. A saját körzetemben legutóbb ötven százalék feletti szavazataránnyal választottak meg önkormányzati képviselőnek. Hódmezővásárhely példája bizonyítja, hogy ha magas a részvételi arány, a Fidesz verhető. Egy esélyes jelöltnek kell szembeszállnia a kormánypárt szombathelyi jelöltjével, Hende Csabával.”

„Abban vagyok érdekelt, hogy a Fidesz jelöltje kikapjon. Egyetlen esélyes jelölt kell a Fidesz ellen, ezért például helyi közvélemény-kutatást kell csinálni. … Ha a közösség érdeke az, hogy visszalépjek, akkor vissza fogok lépni a jelöltségtől.”

„A fogságom első hónapjaiban az volt a benyomásom különféle célozgatások alapján, hogy ha bármilyen terhelő információm van Botka Lászlóra, Gyurcsány Ferencre, illetve az MSZP-re és a Demokratikus Koalícióra, akkor nyitottak rá, hogy meghallgassanak. Ugyanis az ellenem folyó eljárásban az állítólagos költségvetési csalás kapcsán emlegetett 6,3 milliárd forintot nem is keresték rajtam. Hamar rájöttek arra, hogy nincs bűncselekményből származó vagyonom. Ekkor foganhatott meg valaki fejében, hogy hátha ez a pénz az MSZP-hez és a DK-hoz került, hátha én csak Gyurcsány Ferenc strómanja vagyok. … Száz százalékig biztos vagyok abban, hogy ha nekiálltam volna a baloldalt sározni, akkor nem ültem volna nyolc és fél hónapig előzetesben.”

„…az elmúlt nyolc és fél hónap során a nyomozó hatóság egyetlenegyszer sem kezdeményezte a kihallgatásomat. A tavaly júniusi letartóztatásom után három hónappal én tettem meg, a kihallgatás két részletben történt. Azóta egyszer sem kérdeztek ki. Pedig kezdeményeztem a saját poligráfos kihallgatásomat is, de azt is elutasították. Büntetőjogi ügyvédként már tapasztaltam ilyet. Így akarják nyomás alá helyezni és végül önvádlásra kényszeríteni a gyanúsítottakat. Azt üzenik ezzel: ha beszélsz arról, amit hallani akarunk, akkor előbb-utóbb hazamehetsz.”

„A szabadulásom után kaptam egy nagy köteg iratot, amikor Szegedről Budapestre értem. Az informátor az ügyvédemmel vette fel a kapcsolatot. Olyan dokumentumokat adott át nekem, amelyek az Elios Zrt. tevékenységével kapcsolatosak olyan településeken, amelyekről eddig még nem cikkezett a sajtó. Az informátor azért engem választott, mert biztos abban, hogy nem vagyok bekötve a Fideszhez. Ezt talán bizonyítottam is nyolc és fél hónapos fogságommal. Ezenkívül további dokumentumaim lesznek kormányzati szereplők és családtagjaik külföldi számlamozgásairól. A feldolgozás után azokat is nyilvánosság elé fogom tárni.”

(Forrás: Magyar Nemzet)

Kapcsolódó:

Újra őrizetben Czeglédy Csaba!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük