Connect with us

Gyorshír

Deutsch Tamás: a 130 éves MTK-t ma is három tényező „röpíti előre”

Megosztás

Deutsch Tamás, az idén 130 éves MTK elnöke szerint a fővárosi klubot ma is három tényező, a közösség és a sport iránti szeretet, valamint a holnapba vetett hit „röpíti előre.”

MTK_Deutsch-Tamas
Megosztás

Deutsch Tamás, az idén 130 éves MTK elnöke szerint a fővárosi klubot ma is három tényező, a közösség és a sport iránti szeretet, valamint a holnapba vetett hit „röpíti előre.”

Az egyesület elnöke erről azon a pénteki gálaünnepségen beszélt, amelyet a klub megalapításának 130. évfordulója alkalmából rendeztek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Deutsch Tamás hozzátette: ennek a három tényezőnek a mentén alapították meg 1888-ban az MTK-t, a sportolók eredményei pedig a magyar sporttörténelem megkerülhetetlen részévé tették az egyesületet.

„A holnapba vetett hit mindig is összefogta a klubot, és tartást, büszkeséget adott neki, valamint az érte, benne sportolóknak, dolgozóknak”

Deutsch Tamás kiemelte, megvan az alapjuk és az erejük ahhoz, hogy generációk távlatába tekintsenek, ha az MTK jövőjéről van szó:

„az MTK jelenén dolgozunk, de mindezt a jövőért tesszük.”

A klubelnök emlékeztetett rá, hogy az MTK tavaly Magyarország legeredményesebb egyesülete volt, és erre az idén is jó esélye van.

MTK hosszú története során túlélte a különböző megpróbáltatásokat

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az MTK hosszú története során túlélte a különböző megpróbáltatásokat, a sportolói által megnyert 35 olimpiai aranyéremmel és 186 világbajnoki címmel pedig még a világ országainak rangsorában is előkelő helyet foglalhatna el az egyesület.

„Az MTK nyitottsága motorja volt, és ma is meghatározó része a hazai sportéletnek, a magyar kormány pedig teljes mértékben elkötelezett, hogy szilárd és erős hátteret adjon valamennyi, az élversenyzőket és a jövő generációinak sportolását minőségi körülmények között garantáló klubnak”

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy Magyarországon az MTK volt az első, amely labdarúgó akadémiát hozott létre, ahol a mai napig magas színvonalú szakmai munka folyik.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke

beszédében úgy fogalmazott:

„mindig öröm és megtiszteltetés egy olyan klubot méltatni, amely meghatározó része a magyar olimpiai mozgalomnak.”

Hozzátette, hogy az MTK a 130 éves története során számos változáson és fúzión ment keresztül, de a sportolói által megnyert 88 olimpiai érem, valamint az, hogy a klub 20 sportágban 181 olimpikont adott a magyar sportnak, kimagaslóvá teszi.

„Persze nem elég ápolni a múltat, törődni kell a jelennel és a jövővel is, ám az MTK-nál olyan szakmai munka folyik, amelynek köszönhetően az egyesület ma is az egyetemes magyar sport kiemelkedő szereplője, és az is maradhat”

Az eseményen a klub eredményes sportolóit és vezetőit is díjazták:

a klub örökös tiszteletbeli elnökségi tagja lett a nyár derekán elhunyt Stern Péter, az MTK korábbi alelnöke és az MTK Baráti Kör elnöke, valamint Nagy László, az MTK kajak-kenu szakosztályának alapítója, világbajnoki arany- és ezüstérmes, aki 10 éven át ügyvezető elnöke volt a klubnak.

Az MTK örökös tiszteletbeli tagja lett Blaha Judit, örökös bajnoknak pedig Adorján András sakkozót, Kovács Edit tőrvívót, Horváth Zoltán kardvívót, Kovács Katalin kajakozót, Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor rövidpályás gyorskorcsolyázókat, Polgár Judit, Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia és Portisch Lajos sakkozókat, Schmitt Pál párbajtőrvívót, S. Kovács Ádám karatést, Storcz Botond kajakost, Sákovicsné Dömölky Lídia tőrözőt, Szőcs Zsuzsanna tőrözőt, Wichmann Tamás kenust, valamint Zsitnik Béla evezőst választották meg.

Deutsch Tamás kokettál a 2Rule-al – az MTK is átöltözik?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük