Connect with us

Ez a nap

DK: tudomány nélkül nincs sikeres ország – tüntetés az MTA átalakítása ellen

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) is részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tervezett átalakítása ellen szervezett kedd délutáni demonstráción.

mta
Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) is részt vesz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tervezett átalakítása ellen szervezett kedd délutáni demonstráción.

Semmibe veszik az MTA-t és dolgozóit

A párt budapesti sajtótájékoztatóján a DK frakcióvezető-helyettese indoklásként azt mondta, hogy a kormányzati műhelyekben olyan döntések születnek, amelyek semmibe veszik a Magyar Tudományos Akadémiát és az akadémiai dolgozókat.

Tudomány nélkül nincs sikeres ország, a tudomány az alapja a korszerű társadalomnak és az innovációnak – jelentette ki Arató Gergely. A politikus szerint az MTA tervezett kormányzati átalakítása egy „háborús csapással ér fel”. Az MTA az elmúlt években rengeteget tett annak érdekében, hogy visszacsábítsa a fiatal kutatókat, de a tudósok most ezrével fogják elhagyni az országot – tette hozzá.

A kormányintézkedés hátterében politikai okok állnak

Arató Gergely azt is nyilvánvalónak nevezte, hogy a kormány nem szakmai, hanem politikai okok miatt haragszik az MTA-ra és a tudományos életre.

A sajtótájékoztatón részt vett Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője is, aki azt mondta, hogy a tudományos életet és műhelyeket nemcsak nyílt uszítással lehet tönkretenni, hanem pénzelvonásokkal is. A DK ezért arra kéri a költségvetési bizottság elnökét, hogy a testület vizsgálja meg a Magyar Tudományos Akadémia büdzséjével kapcsolatban felmerülő kérdéseket – jelentette be a politikus.

Gréczy Zsolt úgy fogalmazott: Palkovics László önhatalmúlag felül akarja írni az MTA költségvetési számait, ami felveti annak a lehetőségét, hogy az innovációs és technológiai miniszter törvénysértést követ el.

Együttműködés az Orbán-rendszer lebontásában érdekelt pártokkal és szervezetekkel

Egy másik témában feltett, a Jobbikkal való együttműködést firtató kérdésre Gréczy Zsolt azt felelte, hogy a DK az Orbán-rendszer lebontásában érdekelt pártokkal és szervezetekkel kíván együttműködni. Az önkormányzati választásra optimalizálni kell az együttműködést, hogy mindenütt egy ellenzéki polgármester-jelölt álljon szemben a Fidesszel – jelentette ki.

A politikusokat megkérték, véleményezzék Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnökének szavait, aki aggodalmának adott hangot amiatt, hogy több ellenzéki párt is együttműködésre készül a Jobbikkal. Arató Gergely azt felelte, reménykednek abban, hogy a Jobbiknak sikerül megmutatnia, a „jövője különbözik a (.) múltjától”.

Arról, hogy az LMP-s Demeter Márta megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Arató Gergely azt mondta, hogy tovább folytatódik az ellenzéki pártok elleni kormányzati hadjárat. Egy kamu történetről, egy hazugságról van szó. Úgy tűnik, ha egy képviselő szembeszáll a Fidesszel, akkor minden eszközt megpróbálnak felhasználni ellene – fogalmazott.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

MTA elveszíti függetlenségét, nemzetközi kapcsolatait, tudományos műhelyek mennek tönkre

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük