Connect with us

Kerítésen innen

Dunai Mónika: „a szocialisták elvettek egy havi nyugdíjat” – a Fidesz lenyúlta a magánnyugdíjpénztári pénzt

Megosztás

Dunai Mónika volt a soros pénteken, hogy Fideszt dicsőítsen és ellenzéket ócsároljon. Tette is a dolgát, bár szeretnénk felhívni a figyelmét pár apróságra, ami a cetlijében nem volt benne, de az imázsát rombolja.

dunai-monika
Megosztás

Dunai Mónika volt a soros pénteken, hogy Fideszt dicsőítsen és ellenzéket ócsároljon. Tette is a dolgát, bár szeretnénk felhívni a figyelmét pár apróságra, ami a cetlijében nem volt benne, de az imázsát rombolja.

A nyugdíjasok idén is számíthatnak a kormányra – mondta Dunai Mónika, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Budapesten újságíróknak.

A kormánypárti politikus kijelentette, a kormánypártok ebben az évben is vállalják, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét.

Azt szeretnénk, ha a magyar gazdaság elmúlt években elért eredményeiből részesülnének a nyugdíjasok is, hiszen „ők azok, akik az elmúlt évtizedekben keményen dolgoztak ezért az országért”

Mindez a gyakorlatban egy „haszonélvező” tollából:

Évértékelő a miniszterelnök helyett egy kisnyugdíjas szemszögéből

Vezérlő “csillag”, hogy hullnál már le! – Nyílt levél Orbán Viktornak egy kisnyugdíjastól

Dunai Mónika azt mondta:

a Gyurcsány-kormány idején az idősek csak megszorításokra számíthattak.

A szocialisták elvettek egyhavi nyugdíjat, a balliberálisok kormányzásuk idején elértéktelenítették a nyugdíjakat és megdrágították az életet, háromszorosára emelték a gáz árát, kétszeresére az alapvető élelmiszerek áfáját, és mindezeken felül kórházi napidíjat és vizitdíjat is akartak fizettetni az emberekkel

Hány éves maga? 75, mondtam! Ó, hát akkor maga erre nem jogosult! – 2018 Magyar egészségügy

Jelentkezzen, aki arra szavazott, hogy 25.000 egészségügyi dolgozó hiánya rendben van!

Még mindig Dunai:

az ellenzéki pártokra a nyugdíjasok továbbra sem számíthatnak, hiszen nem támogatják azokat az intézkedéseket, amelyekkel a kormány a nyugdíjasok életét igyekszik megkönnyíteni.

Ennek egyetlen nyugdíjas sem örülhet

Példaként említette a nyugdíjprémiumot és az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését.

Diákok és nyugdíjasok húzzák ki a munkaerőhiány csapdájában vergődő áruházakat szorult helyzetükből

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük