Connect with us

Kerítésen innen

Dúró Dóra, a halottgyalázó

duro
Megosztás

Életének 87. évében elhunyt dr. Mórocz Lajos nyugállományú vezérezredes, akit a Magyar Honvédség saját halottjának nyilvánított. Eddig minden rendben, aki születik, meg is hal, de, hogy Dúró Dóra jobbikos honanya ezt az alkalmat is férje – a kisdobos, lásd Erzsébet hídi csata 2007. október 26. – Novák Előd fényezése mellet a halott megtaposására is használja, az már gusztustalan.

Egy életút és a kanyarok

Móricz vezérezredes élete sem különbözött semmiben a szokásos katonakarrierektől. Voltak dicső pillanatai, és szégyelni való is akadt bőven, de a gyász, a halál pillanata nem ezek felemlegetésére való, hacsak valaki nem olyan embertelen, mint mondjuk Dúró Dóra, vagy a sokkal vénebb de mégis vele egyívású, kétes múltú ám ennek ellenére 56 hősévé maszkírozott Wittner Mária, akiről később még említés esik.

Facebook posztjában Dúró Dóra, aki nem mellesleg a parlament Kulturális Bizottságának Jobbikos elnöke is, arról beszél, hogy az ö pártja és Wittner vonatta meg 2013-ban dr. Móricz vezérezredes nyugdíját, és most tessék, a honvédség a saját halottjának tekinti. Az a honvédség, és most egy szó szerinti idézet következik, amiről döntse el az olvasó, hogy miként kapcsolódik az egyébkén minden értelemben gyászos témához:

Büszke vagyok Elődre, hogy volt bátorsága honvéd altisztként is felhívni a figyelmet erre a Honvédség által végzett „rendszerváltoztatgatásra”.

Dúró

Jelentem, van itt tehát férjuramtól halottgyalázásig minden, pedig összesen hat sor a bejegyzés. Végezetül pedig, mintegy tárgyilagos alátámasztásául mindannak, amit összehablatyolt, Dúró megosztja az egyik legszélsőségesebb Jobbik-közeli portál cikkét a témában.

Hangsúlyozom, nem az a kérdés, hogy a vezérezredes jó ember volt-e, hanem az, hogy legalább a halált tisztelni  kellene a képviselő asszonynak még akkor is, ha a Jobbiknak most szomorú a sorsa.

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Herczegfalvi György

    2018.01.19 13:01 at 13:01

    És, hogy kipakolja a csöcseit!?

  2. János Dunai

    2018.01.19 13:02 at 13:02

    EZ A CSALAD A LEGROSSZABB ZSIRÁF CSALÁDOK EGYIKE.LEOSZTOTT EÉPULT MOSOLYGOS BANDA JOKORA HANYADA SE..EZT IS AZ URA UTAN SIMÁN KI KELLENE RUGNI A TÖBBIMOCSOKLÁDÁVAL HENYÉLÖVEL ÖSSZE VISSZA ZAGYVALOVAL.EZEK A KIRUGOTTAK AZ OSSZES EGY SZAVAZATOT SE HOZ DE A MMASIK IRANYBA TENDÁLTATOTT ÁTMOSOLYGOS BANDA SE.CSURKA SZINDRÓMA LESZ..

  3. Lajos Zelenay

    2018.01.19 14:25 at 14:25

    Bazd meg !Ha írsz valakiről,valamiről legalább a nevét írd helyesen!Füles csupor!

  4. Kiss Béla

    2018.01.20 18:19 at 18:19

    M. Emil! A mellett két t, tudod múlt idő. A mellet csak szeretnéd. Móricz a regényíró volt. Döntsd már el, hogy jobbikos vagy Jobbikos. Az ö helyesen ő. Egyébkén nálunk egyébként. A helyesírás szabályainak megtartásával is tiszteletben kellene tartani az elhunyt emlékét.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük