Connect with us

Kerítésen innen

Egy hódmezővásárhelyi lakos kitálal

Hallgass a seggedre, szavazz a Fideszre!
Megosztás

Korábban már irtunk a vásárhelyi választásról s arról, hogy a Fidesz veresége miatt a propagandisták békemenetet szerveznek. De ez még nem minden, a tegnapi „Sajtóklubban” egész órát szenteltek ennek a témának s nem jutottak semmire.

Fidesz-győzelem, hisz Márki-Zay is fideszes volt…

Bayer Zsolt: Nem addiga…

Fogalmuk nincs arról, hogy választóiknak mi bajuk lehet a regnáló hatalommal. Egy kiábrándult Fidesz szimpatizáns, aki hódmezővásárhelyi lakos, úgy érezte, meg kell szólalnia:

„Hódmezővásárhelyi vagyok. Elmondom miért nyert az ellenzék. Több ok is van, mivel itt élek, és tudom az indokokat. Leírom, csak azért, hogy tudjátok a miértjét. – Le kell szögezni, ez a szavazás Lázár János ellen szól és a többi korrupcióval vádolt fideszes ellen. Okok:

  • első, amit kiemelnék az irigység. Sok jómódú vásárhelyi irigységből szavazott az ellenzékre, mert irigyek Lázár vagyonára;
  • második: ha kiderül, hogy nem fideszes vagy, és nem értesz egyet Lázár János véleményével, a munkádat is elveszíthetted;
  • harmadik: sokakban felmerült, hogy Lázár János villája korrupcióból született, ez a szavazás a korrupció ellen történt;
  • negyedik: az ellenzék kampánya olyan intenzív volt, hogy mozgósított egy olyan réteget, amely sosem foglalkozott a politikával, de egy szimpatikus embert láttak kampányolni.

Az én személyes véleményem

Az első ok kicsinyes, viszont a második és a harmadik érthető, a negyedik… Nem szeretem, amikor a saját hazájukkal semmilyen szinten nem foglalkozó embereket mozgósítják, mert a véleményük nem releváns, mégis kihat azokra, akik komolyan veszik azt, de szerintem a 4. kategóriába tartozó embereken végső soron nem múlt az eredmény.

Én nem az ellenzékre szavaztam, nem, mert én meg vagyok elégedve a fejlődéssel, ami a városban történik, és a tervezett fejlesztéseket is nagyon vártam, többek között a piac felújítását. Viszont, akiknek a munkabeosztása a második és a harmadik kategóriába tartozó embereket érintette, egyet tudok érteni azzal, hogy nem a Fideszt választották.

Ezt azért írtam le, hogy legyetek tisztában, ha április 8-án a Fidesz szavazóbázisa lecsökken, az a feltételes korrupció és demokratikus értékek csorbítása miatt történhet meg. Ez a szavazás Lázár János ellen szólt. (Én hozzáteszem, vele is meg vagyok elégedve, szerintem ő szereti a hazáját, és amit csinál, szívből csinálja, értünk, csak sajnos a sikeres emberekkel sok esetben együtt jár a hatalomvágy is…)

És ha a Fidesz veszít, vagy csökken a szavazóbázisa, az amiatt van, mert az emberek nem hülyék. Látják a Mészáros Lőrinc jelenséget, és látják, Orbán vejénél sem stimmel valami. És akkora pénzösszegekről van szó, amik mehetnének hasznos dolgokra is. Én nem vagyok közgazdász, nem értek hozzá, hogy ez a korrupció valós-e vagy sem, de az emberek így látják, és ezzel indokolják, hogy nem élünk magasabb életszínvonalon.

Fordítva ülnek az Elios-bilin

Ha ezek a jelenségek megszűnnének, nem lenne probléma

Mert bizony már 2 éve áll a kerítés, két éve biztonságban vannak az emberek és megint elkényelmesedtek, már megint nem látják a valós veszélyt, hogy Európa háborúban áll, és most nem az a kérdés, hogy havonta mennyi a fizetésünk, hanem az, hogy az európai népek – köztük a magyar is – fennmaradnak-e. Sajnos a közvetlen ismeretségemben is van olyan, aki migránspárti. Nem hiszik el, hogy ez valós veszély, és ha politikai vitát folytatok velük erről, csak a Fidesz korrupciós botrányaihoz tudnak kilyukadni. Nem látják az emberek a valós veszélyt, pedig ha Afrika és Ázsia meghódít minket, már mindegy lesz, hogy milyen bérekért dolgozunk.

Aki globálisan látja a politikát, az tudja, hogy most a Fideszre nagy szükségünk van, viszont aki helyi problémákkal van elfoglalva, azt bizony csak a korrupció, az egészségügy, és a bér érdekli. Ezek azok a témák, amikkel már rég nem foglalkozik hangsúlyosan a kormány. Ezeket a rétegeket nem érdekel semmilyen Soros-terv, és semmilyen háttérhatalmi szerveződés, ők csak jobban szeretnének élni. És ez teljesen jogos.

Azért írtam ezt le, hogy vegyétek észre, mi a probléma, és hogy ideje lenne foglalkozni a külpolitikán kívül az emberek hétköznapi problémáival is, mármint kommunikációs szinten, mert szerintem az marad el igazán.”

VK-kommentár a Békemenethez

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük