Connect with us

Sport

Egyforma, és persze nyertes pályázatok Tállai körzetében

tallai-andras
Megosztás

Nem sokat vacakoltak a pályázatírással Tállai András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fideszes vezetőjének választókerületében Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Ónod, Mályi, Hejőszalonta és a Mezőkövesdi Zsóry SE – amelynek maga Tállai a társadalmi elnöke – szinte szóról szóra megegyező pályázattal nyert az Európai Unió terület- és településfejlesztési programjának (TOP) forrásaiból.

Ráadásul a jelek szerint nincs még egy olyan sokoldalú sportklub az országban, mint a Mezőkövesdi Zsóry SE: az NB I-es labdarúgócsapatot is fenntartó egyesület ugyanis egy olyan pályázaton – a helyi identitás és kohézió erősítésére – nyert 39,5 millió forintot, amelyre kizárólag önkormányzatok pályáztak (19 nyertes konzorcium között egymilliárd forintot osztottak szét). Tállai klubja konzorciumvezetőként jutott támogatáshoz, partnerei a város önkormányzata és a helyi Közkincstár kulturális egyesület – derítette ki a Magyar Nemzet.

A különös pályázat körülményeiről próbáltak érdeklődni a mezőkövesdi önkormányzatnál, ám meglepő módon a pályázatokat felügyelő hivatali szakember nem is tudott arról, hogy nyertek, sőt, arról sem, hogy egyáltalán jelentkeztek a kiírásra. Azt állította ugyanis, hogy bár megírták a pályázatukat, végül nem adták be. Az egyesület ügyvezetője, Bocsi Anna pedig azzal hárította el a válaszadást, hogy ha mondanivalója lesz, majd nyilatkozik, de akkor sem ennek a lapnak.

A Tállai András körzetéhez tartozó pályázók ráadásul annyira nem adtak a látszatra, hogy a szövegegyezésen kívül minden településen közlekedésbiztonsági programokra pályáztak, amelyet mindenhol pontosan ugyanúgy szerveznének meg.

A lap egymástól független forrásai szerint ez nem véletlen: a fideszes borsodi választókerületi elnökök – ők az országgyűlési képviselők – szorosan együttműködnek egy-egy pályázatíró céggel. A helyben csak „Nagyemberként” emlegetett Tállai választókerületében lévő települések a Nord Tender Kft.-vel „kénytelenek” együtt dolgozni.

Az egyik konzorciumi tagként nyertes település polgármestere név nélkül elmondta: önállóan szerettek volna indulni, hónapokon át dolgoztak a szakmai anyagukon. A beadási határidő előtt azonban jelezték neki, csak konzorciumi tagként van esély a pályázatot elnyerni.

(Forrás: Magyar Nemzet)

Kapcsolódó:

Az ügyészség nem nyomoz Tállai benzinárcsökkentése miatt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük