Connect with us

Tech - Tudomány

IQ – mentes övezet? – Európában egyre jobban csökken

Megosztás

A modern technológiát látja az európai országokban élők intelligencia-szintjének látványos csökkenése mögött egy új kutatás, mely elsősorban Skandináviát és az Egyesült Királyságot vizsgálta.

IQ – mentes övezet

Az Intelligence című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt állítják, hogy megakadt az az IQ-növekedés, melynek az 1900-as évek derekától tanúi voltunk a fejlett országokban. Az 1990-es évek közepétől kezdve Európában inkább csökken az intellgiencia-szint, mint nő.

Michael Shayer kutató, aki társszerzője volt a tanulmánynak, az Euronews-nak úgy nyilatkozott, hogy 1995 óta egy „széleskörü társadalmi változás nyomta rá a bélyegét a gyerekek fejlődésére-gondolkodására is, és ez évről-évre meghatározóbb lesz”. Ez a társadalmi erő nem más, mint a technológiai fejlődés, például a játékkonzolok és okostelefonok megjelenése, ami egészen megváltoztatta annak a módját, ahogy a gyerekek egymással kommunikálnak.

„Vegyük például a 14 éves briteket. Amit 1994-ben még 25 százalékuk meg tudott csinálni, arra ma már csak öt százalékuk képes”

– mondta el Shayer matematika és természettudományos adatokat idézve.

De a probléma nem csak a briteket érinti. A skandináv országokban, ahol évtizedeken át emelkedésről számoltak be, most szintén az IQ csökkenését figyelték meg. Finnországban, Norvégiában, és Dániában is tapasztalták, hogy átlagosan évente 0,23 ponttal csökken az egyének IQ-ja az 1990-es évek közepe óta. És bár ez a csökkenés jelentéktelennek tűnik, a jelentés szerzői szerint hosszútávon nagyon rossz hatása lesz.

„Ha egy generációra, vagyis harminc évre tekintünk előre, ez az IQ csökkenés már 7,49 pont lesz a finneknél, 6,48 a dánoknál és 6,5 a norvégoknál. És bár Svédországból nincsenek adataink, úgy gondoljuk, hogy ott is hasonló tendencia megy végbe. Úgy tűnik, hogy azok a tényezők, melyek annak idején az IQ növekedését segítették elő, elvesztették hatásukat”

– mondta el James Flynn társszerző a svéd Forskning & Framsteg magazinnak.

Shayer és Flynn úgy gondolja, ezek az eredmények egy globális trendet mutatnak, mivel a szintén fejlett iparral és technológiával rendelkező Németország és Hollandia is stagnálásról számolt be.

(Forrás: Euronews)

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pasinszki

    2018.01.02 22:29 at 22:29

    Az intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek. Erősen az a gyanúm, hogy metodikai probléma a cikk alapja.
    Amúgy az átlagos intelligenciára a technológia fejlődésének vajmi csekély hatása lehet, hisz az szelektív, egy-egy technológiának csak azok munkájára van hatással, akik az adott gyárban dolgoznak.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük