Connect with us

Gyorshír

Elhunyt Andy Vajna

Megosztás

Életének 75. évében, hosszú betegség után, budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja.

Megosztás

Életének 75. évében, hosszú betegség után, budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna.

1956-ban,12 évesen, egyedül hagyta el az országot

A magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos haláláról  a Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap értesítette az MTI-t.

Andy Vajna 1944-ben született Budapesten. 1956-ban – 12 évesen – egyedül menekült el Magyarországról és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált. A család végül Los Angelesben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni. Később fotós vállalkozásba kezdett, majd Hongkongban parókakészítő vállalatot alapított és mozit üzemeltetett.

Producerként 59 film fűződik a nevéhez

Andy Vajna a világ egyik legnagyobb tekintélyű producere volt. Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Szabadság, szerelem, a Zenedoboz (Music Box), a Rambo-filmek, az Angyalszív, a Terminátor, az Evita vagy a Jákob lajtorjája. Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el.

A Variety 2017-ben a szórakoztatóipar 500 legbefolyásosabb embere közé sorolta.

Dolgozott mások mellett Oliver Stone, Paul Verhoven, James Cameron, Roland Joffé filmrendezővel, Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Anthony Hopkins, Gary Oldman, Michael Douglas, Robert de Niro, Demi Moore, Sharon Stone, Scarlett Johansson filmszínésszel.

Soha nem felejtette el magyar gyökereit

Társtulajdonosa volt az etyeki Korda Filmstúdiónak, tulajdonosa a Tv2-nek és a Rádió 1-nek, valamint a Las Vegas kaszinónak.

A filmalap megemlékező közleményében azt írta: Andy Vajna soha nem felejtette el magyar gyökereit és mindig odafigyelt a hazai filmiparra. „Erőskezű kormánybiztosként 2011 óta a magyar filmszakma érdekében dolgozott, irányítása alatt a magyar film újra a világ élvonalába emelkedett.”

A „Vajna-korszak”

A filmtámogatási rendszer konszolidációját követően, nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozása. Az ő kormánybiztosi időszakához olyan nagy magyar filmsikerek születtek, mint a Saul fia, A nagy füzet, a Kincsem, a Testről és lélekről, az 1945 és a BÚÉK. Szerepe a magyar filmipar fellendítésében elvitathatatlan, a Magyarországon forgató filmek volumene regnálása alatt csaknem ötszörösére nőtt. A „Vajna-korszak” alatt a nemzeti filmalap által támogatott magyar filmek több száz nemzetközi díjat nyertek el, köztük az Oscart, a Golden Globe-ot és az Arany Medvét – írták.

A közleménybe kiemelték: Andy Vajna az elmúlt héten azt mondta közvetlen munkatársainak: „It is my passion to give back”, azaz az volt a szenvedélye, hogy visszaadjon valamit annak az országnak, ahol született.

A Magyar Nemzeti Filmalap Andy Vajnát saját halottjának tekinti.

Orbán: a legnagyobb filmproducertől búcsúzunk

A legnagyobb magyar filmproducertől búcsúzunk – írta Orbán Viktor kormányfő a Facebook-oldalán vasárnap.

A miniszterelnök azt írta: „Hasta la vista, Andy! Köszönök mindent, Barátom!”

Hollywood megemlékezett a magyar producerről

Hollywood „egy forradalmi erejének, kedves barátjának” nevezte Arnold Schwarzenegger a vasárnap elhunyt Andy Vajnát, akivel az 1991-ben bemutatott Total Recall – Az emlékmás című és a Terminator 3.: A gépek lázadása című filmjében dolgozott együtt.

Vajna „bebizonyította, hogy nincs szükséged nagy stúdiókra, hogy olyan hatalmas filmeket készíts, mint a Terminator 2. – Az emlékmás vagy a Total Recall. Hatalmas szíve volt, és az egyik legnemeslelkűbb pali volt. Hiányozni fog. Gondolataimban a családdal vagyok” – írta az amerikai színész Twitter-üzenetében, amelyet a Variety című amerikai filmes honlap idézett.

Antonio Banderas, aki az 1996-ban bemutatott Evita című film forgatásán dolgozott együtt a producerrel, szintén a Twitteren búcsúzott. „Isten veled, barátom. Köszönök mindent. Adios amigo mío. Gracias por todo” – írta spanyolul is.

Banderas Chet alakította a filmben, amelyet öt kategóriában – köztük Banderast a legjobb színészi alakításért – jelöltek Oscar-díjra. A film egyik producere Andy Vajna volt és a forgatás legnagyobb részt Budapesten zajlott.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Andy Vajna: lehetsz akármilyen népszerű, az emberek egy része szeret, a másik meg utál

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük